Szomorú történet ez, csak erős idegzetűeknek javasolt. (Én még mindig nem tartom magam elég erősnek hozzá, de mivel volt igény a köz részéről ezért megpróbálom papírra vetni)
Jó regőshöz híven kezdem az elején:
Már nagyon régen nem írtam, mert beletemetkeztünk a szürke hétköznapok forgatagába, amikor csak telnek a napok, mindin különösebb esemény, és sorsfordító csapás nélkül. Amikor az ember hajlamos felróni a sorsnak, az egyhangúságot, pedig csak ki akar lépni a szürkeségből... Én ugyan nem így gondoltam, de egy tollvonással vége lett a szürkeségnek.
A történet négy jól elkülöníthető, de mégis összefüggő részre osztható:
1. Peugeot story...
Januárban Simonnak már égetően szüksége volt egy autóra, tehát fogtuk magunkat, és minden félretett pénzünket és megvettük a francia piac remek termékét Ágnest (utóbb a volt középiskolai osztályfőnökömről neveztem el, mert őt utáltam még ennyire). Ágnesnek nem voltak rossz és jó napjai... Csak rossz napjai voltak, folyt belőle az olaj, semmi ereje nem volt a motornak, az első pillanattól kezdve csak a baj volt vele, és miután kikerült a kisautó (3. fejezet) még meg is sértődött, és már nem csak a baj volt vele, hanem komoly pénzeket is kellett rákölteni. Végül a hálátlan fattyú megbukott a műszakin, (katalizátor, fényszóró emelő motor, gumiharangok, kipufogó) az ezen eszközökre költendő pénz pedig meghaladta volna egy AUTÓ árát, tehát cseppet sem vérző szívvel megpróbáltuk eladni. Igenám. De ki vesz meg egy ekkora romot? Időközben találkoztunk internetes csalókkal, de persze egy szem érdeklődő nem jelentkezett a hirdetésre (a csalókat kivéve, ami szintén megérne egy blogbejegyzést). Ágnesnek csak a seggéről hagytam meg képet, és hhogy miért azt nem is tudom megindokolni... Talán mert ezt érdemelte!
2. Honda story...
Fejvesztett keresést folytattunk a csereautóért, és nagy szerencsénkre találtunk Swindonban egy 2002-es Honda Civic-et, egy kereskedőnél, motorikusan rendben van, de mivel itt angliában a karosszéria helyreállítás árából limuzint lehet venni, itt ott ütött kopott volt. Ezt látván Simon szeme felragyogott, átváltott alkudozó üzemmódba, és csak repkedtek a számok. A pakisztáni kereskedő arab lévén többször hagyta ott Simont, amikor meghallotta végösszeget, de mindig visszajött, és folytatódott a parázs vita. Ez a korábbi charity shophoz képest semmi nem volt, az arab csak üvöltött a haját tépte, végül megvette a szakadt lejárt műszakis tökéletesen használhatatlan Peudeot-ot 680 fontért aminek a kocsi akkor kb a negyedét érte és még engedett 300-at a Honda árából. Majd elmentek a fiók tesztkörre.. hát bizony kopottak a fékbetétek, de azért megvesszük, szerződés, adásvételi, kápé, meg ilyenek, ekkor Simon hirtelen ötlettől vezérelve megnézte a pótkereket is (tükör-radiál) és vérben forgó szemekkel közölte az arabbal, hogy ez csalás, mert ez egy szar kerék, e helyett már holnap kell vennünk egy másikat, erre a csóka benyúlt a kasszába, átadott egy húszast Siminek, kezet fogott vele, és becsukta mögöttünk az iroda ajtót. (Szerintem felhívta az édesanyját, elbúcsúzott tőle, és felgyújtotta magát). Ez ezzel tulajdonképpen boldogságban is zárhatnánk le a történetet. DE....
3. A Fiat story... avagy Kisautó mennybe megy, pontosabban a zúzdába
Kis költői túlzás ugyan, de be kell vallanom, hogy megkönnyeztem egy másfél tonnás vasdarabot. Történt ugyanis, hogy kedden mi megvettük a Hondát, és Simi ment is vele boldogságban úszó szemekkel dolgozni, tehát kis világunk a helyére zökkent, igenám, de rá másfél napra rá, Csilla (kollégám) kölcsönkérte a Fiatot, hogy bemenne vele a dokihoz, egészen 500 méterre jutott a háztól, keskeny út, nagy sebesség, mindkét fél elmérte a kanyart és középen találkoztak, majd a fizika törvényeit, és a padka vonalát követve 2-300 méter után megálltak az ellentétes irányokban. Szerencsére mindenki épségben szállt ki a kocsiból, de a kezdeti sokk után jött a felismerés, hogy na akkor hogy megyek be dolgozni. Anyagilag remek helyzetben voltuk eleve, mert amit a Peugeot nem emésztett fel az elment a Hondára, szóval egy héten belül megvenni a második autót... na ez a kihívás. Mindezt úgy, hogy mindketten minden nap dolgozunk, Tesómék egy héten belül jönnek két hétre nyaralni, és a kocsi nélkül, itt maximum malmozhatunk, vagy vízibiciklizhetünk, vagy megszámolhatjuk a kacsákat a helyi tavon, de ennyi... Szóval nincs mese kell a kocsi. És hogy tetéződjék a boldogság, jött egy levél a cégtől aki elvitte a kocsit, hogy 7 napon belül jelentkezzünk a kocsiért (350 font társaságában ami a szállítás, és a tárolás díja) vagy különben bezúzzák. És a biztosító még nem szemlézte, a hitel még nincs kifizetve, cuccaim még benne (plüssteknős, Bp. térkép) Szóval megjelentünk a helyszínen lefotóztuk a biztosítónak amit le kellett, kiszedtük a még menthető dolgokat, elmorzsoltunk néhány könnycseppet és érzéki búcsút vettünk a kisautótól... Két nap múlva ment a zúzdába...
4. A Skoda Story...
Eleve 4 ajtós... számomra túl praktikus (by Máté, és igaza volt), semmi faxni, semmi extra, olyan mint egy alap telefon, lehet vele hívást kezdeményezni, és fogadni, és ha szerencséd van akkor sms-t is írhatsz (összefűzöttet). Itt találtuk a szomszéd városban, a cél az volt, hogy a meglévő pénzünkön olyan kocsit tudjunk venni, ami bevisz melóba, és legalább jövő évig nem kell műszakiztatni. A meglévő pénzünk persze konvergált a nullához, de nem szerettünk volna még egyszer a Peugeot hibába esni. Szóval kinéztük, látszólag rendben volt vele minden, persze a kuplungja szar, hegynek felfele nincs ereje, de legalább zöld. Szereltetni majd talán szeptemberben leadjuk, de akkor is csak a legszükségesebbeket... Van rajta műszaki jövő májusig, addig hajtom, aztán majd visszamegyünk a pakisztáni dealerhez, addigra talán felépül a sérüléseiből, és a Simon okozta traumából.
P.s.: A plusz két ajtó meg csak azért van a kocsin, hogy azon rendszeresen letekerve maradhassanak az ablakok, ezzel rothadtá áztatva a szőnyeget...
