2012. október 1., hétfő

2012. szeptember 21., péntek

Angol tudósok bebizonyították...

..., hogy a fogak hangolt adnak amikor nőnek, mégpedig ilyet:



Amikor pedig kint vannak ilyen a hangjuk:


2012. augusztus 15., szerda

Fuck hülye ügyfelek számára...

... a magyar bürokrácia rányomja pecsétjét egy egyébként kellemes nyaralásra.... (akik olvasták már a face-en azoktól elnézést kérek)


Történt ugyanis, hogy a gyermeknek nem elég az útlevélhez az Angliában kapott angol anyakönyvi kivonat hivatalos magyar fordítása, hanem honosított magyar anyakönyvi kivonatot kell készíttetni, amit anyu meghatalmazásokkal felszerelkezve elkezdett több mint két hónapja intézni. Azért is jöttünk 6 hétre, hogy mindenre legyen idő, és ne kelljen az egyébként borsos sürgősségi útlevelet kifizetni, de - és tudom, hogy én látok minden mögött összeesküvés elméletet - nem így történt. Már két hete voltunk az anyakönyvi hivatalnál, hogy mi a fene van, mert már rég meg kellett volna kapnunk az anyakönyvet, igen ám, akkor elkezdődött a telefonálgatás, ügyiratszámmal meg a gyerek nevének 20-jára sem sikerülő lebetűzésével, és akkor kiderült, hogy igen megvan a file, de még hiányzik egy nyilatkozat, és arra várnak.... Kérdeztem ekkor, hogy akkor miért nem szóltak, mert mi meg az anyakönyvre várunk, és ha mindenki csak vár akkor a dolgok általában nem haladnak. Szó szót követett, és a vége az volt, (szó szerint idézem) hogy az ügyfél - azaz én - hülyeségével nem tudnak mit kezdeni... Kérdeztem is, hogy akkor önöknél van egy külön fakk a hülye ügyfelek számára.... Na szóval pótoltuk a papírt expressz elküldtük Pestre, majd hívtuk őket múlt héten, hogy akkor most mi van, mert azt ígérték, hogy amint ez megvan rögtön kapjuk az anyakönyvet... Hát múlt csütörtökön közölték, hogy igen-igen, ez így is van, de a kolléganőnek vissza kell jönni szabadságról, és az majd csak egy hét múlva lesz. Eddig én azon imádkoztam, hogy azt a nyomorultat el ne csapja a villamos, mert nyilvánvaló, hogy ebben az országban csak ő tud honosított magyar anyakönyvet kiállítani... Szóval hívtuk ma, mondta is a kipihent ügyintéző, hogy igen tudja ő miről van szó, és most lemegy az iktatásra, hogy ott van e a papír, és ha ott van akkor már küldi is az anyakönyvet, és akkor ha a posta is úgy akarja akkor már meg is lesz jövő hét csütörtökön. Mondtam neki, hogy az isten szerelmére hagyjuk ki ebből a postát, hadd menjek fel érte én személyesen, és vegyem át, még ha ott kell üljek egész nap is... mivel természetesen időpontot kellett volna egyezteteni, de arra már nem volt lehetőség, szóval megkapjuk, ha valaki lemondja... 

És akkor reméljük, hogy 5-ig visszaérünk Esztergomba, és akkor be is tudjuk adni az útlevélkéremet, ami ha minden igaz akkor egy hét alatt meg is érkezik, vagy különben ittrekedünk Magyarországon...

Aztán mint jó magyar mesének ennek a történetnek is jó a vége (csak valahogy az ember szájában ott marad az a savanyú szájíz, hogy miért is kellet a sárkány fejét levágni, meg a kisherceget - esetünkben hercegnőt -  megszivatni), szóval hétfőn a bevándorlásiaknál megkaptuk az anyakönyvet, fénysebességgel beszáguldottunk vele az okmányirodába ahol olyan képet készítettek róla, hogy kerül amibe kerül, de megőrzöm a személyiét, mert később még fogom tudni zsarolni vele ha nem akarja a szobáját összepakolni. Az útlevelet meg holnap hozza a postás!!!! 


És erről nem is kell tulajdonképpen mást mondani.





2012. június 21., csütörtök

Fény derül a titokra, ....

Avagy miért költözünk... MEGINT

Anno az ominózis November 14-én kezdődött minden, nem volt elég, hogy 2 Londonba induló buszt késtünk le, és ez rányomta a bélyegét a hangulatunkra, még a lakás is beázott.

Csilla hívott, hogy az ugye nem normális, hogy tocsog a szobájában a víz... hát ez természetesen nem annyira normális, meg a konyhában (ami a fürdőszoba alatt van) is csöpög a plafonból. Remek. 
Hívtuk az ügynökséget, jöttek, megállapították, hogy szar a kád (mellesleg nem volt semmi baja a kádnak)  és mondták, hogy majd jönnek és kicserélik, de meg kell versenyeztetni. Addig ne zuhanyozzunk. 

Hát persze.. nekem az autóbalesetben előtte két héttel megsérült mindkét vállam, és már akkor is 22 hetes terhes voltam, és persze, én majd csak úgy beleengedem a hab testemet kádba, és hogy hogy szállok ki, mert hogy azokkal a vállakkal ki nem nyomom magam az tuti. Arról nem is beszélve, hogy a munka kapcsán az ember mindenféle mások által kibocsátott testnedvekkel találkozunk, amit csak minél hamarabb le szeretnénk mosni magunkról, nem pedig leáztatni és megfürdeni benne. Akkor elkezdett ázni a konyha egy teljesen másik szeglete is.. nem tudom miért, de ekkor már nem is érdekelt, minden esetre kijöttek kivágták (fenti-lent) és úgy hagyták.

A varázslatos folt felnyitás előtt

Felnyitás után

Ez pedig a lyuk másik vége (ezzel képezvén folyamatos audio kapcsolatot a WC és a konyha  között)

Szóval mondtuk nekik, hogy oké, de mivel zuhannyal vettük ki a házat, így használjuk, ők meg jöjjenek és javítsák meg minnél hamarabb. Ebből az lett, hogy másfél hónapig napi szinten hívogattam őket, és mindig volt valami: 
- a tolajdonos nem elérhető
- nem érkezett még be a három árajánlat
- ugyan bejöttek az árajánlatok, de a tulajodonos nem fogadta el őket, met mind drága volt, újra meg kell versenyeztetni
- nem jött még be a három árahánlat nb2... 
És még folytathatnám holnapig. 

Ekkor írtunk nekik egy levelet, hogy ha 30 napon belül nem javítják meg akkor mi hívunk szakembert, és az összeget lepereljük róluk mert ehhez van jogunk, még mielőtt bárki megkérdezi, hogy akkor miért fizettünk, mert ahhoz nincs jogunk, hogy bérleti díjat tartsunk vissza. Az agol törvények szerint (és utána néztem -  elhihetitek - egy dologhoz nincs jogom... a lakbért visszatartani) 

Szóval január elején megvolt a kádcsere... ami mivel nem azzal volt a baj, semmit nem segített... Már az elején megmodtam a csókának, hogy a fugázás a csempék között végig van repedezve, és ott szivárog a víz, és mivel alatta fa van az meg mindannyiszor amikor vizet kap megszívja magát így még nagyobbra duzzad ezzel növelvén a repedést a csempék között... De nem hallgatott rám. Ehhez hozzá tartozik egyébként hogy ebben az országban aki meg tud különböztetni egy botmixert egy csavarhúzótól az mérnöknek nevezi magát.. szóval a "mérnök úr" mondta, hogy ha ennyire akarom akkor kikaparj a régi fugát, és tesz be újat, akkor felhívtam a figyelmét arra tényre, hogy mivel alatta évek óta vizes a fa, így nem fog ráragadni a fugázás, szóval csinálja csak, de két hét múlva majd megint cserélni kell.. És kellett is. Akkor megint jött a "mérnők" belátta, hogy elszarta, akkor kikaparta a fugázást, és monda, hogy ne zuhanyozzunk egy napig azalatt majd kiszárad. Hát persze, mert mint meleg égövi ország ezek a fa felületek csak úgy pikk pakk kiszáradnak nem is kell hozzá egy nap elég 10 perc. Mindegy is, jött másnap rátette az új fugát, ami azóta megint kijött persze, és olyat produkál amit csak az erős idegzetűeknek ajánlok: alulról kezdett el penészedni. 

Fugázás, illetve a hiánya

Ez pedig már a második fugázás, és ahogy magát megadván pereg kifelé minden zuhanyzás után
Aztán mivel a ház konkrétan 3 hónapig állt a nyirokban eljutottunk arra a szintre, hogy minden bepenészedett.. értem ez alatt, hogy MINDEN... nem volt olyan dolog amit leraktunk, és másnapra nem lett volna rajta némi penészcsíra... Akkor megint kihívtuk őket, és közölték, hogy ez normális, mert angliában nyirkosak a házak, és szokjuk meg, valamit hetente egyszer fújjuk be sprével... Remek, tehát nem elég, hogy a penész-spórás levegőt kell belélegezni 0/24-ben még az egészet borítsam nyakon klór tartalmú vegyszerrel, és azt lelegezzem. Aztán mikor meg lesz a baba ő is azt lélegezze. Remek. 

Ez a nagyszoba egyik sarka... ide terveztük tenni a kiságyat (végül érthető okok végett nem oda kerül)

Ugyanazon szoba másik sarka, a gyapjúpulcsimnak lőttek, örökre a penészgomba  foglya lett.
Március tájékán kicsit elülni látszottak a dolgok azt leszámítva, hogy Csilla szobája folyamatosan egy tál rothadt gombára emlékeztetett. Említettük nekik, hogy ott a padlószőnyeg egyszer már elkezdett rohadni, szóval azt most már a jó isten nem állítja meg, de szerintük semmi baja... Tényleg???? 


Rothadt, penészes, de az ügynökség szerint ez totál normális 
Aztán a hónapok alatt nedvesedő szőnyegbe április végére beköltöztek a bogarak, amik lepetéztek, és kis kukacokat hoztak létre.. Amire az ügynökség azt mondta, semmi pánik ezek csak szimpla szőnyegcsótányok, nem bántják az embert... Hát nekem már a szememet is bántották, arról nem is beszélve, hogy Csilla meg még az álmát is meg kellett ossza velük. 

Távolról

A lencsevégre kapott kis kukacok, meg a bábok tokja (biztos van erre valami hivatalos szó)
Tehát április végén ott tartottunk, hogy a penész az normális, a bogarak a kukacok, a bábok azok teljesen elfogadhatóak, a dohszag abszolute helyénvaló, tulajdonképpen velünk van a baj, mert 550-ért havonta nem akarunk mocsokban, és trágyadombon élni. 

Mindemellett ahol az épületnek sarka volt ott beázott, megpróbálták megcsinálni, de a tetőfedő mérnök inkább kárt csinált mint hasznot. 





Aztán, hogy ne legyen ennyire egyszerű a történet a konyha elkezdett megint beázni, a mosogató felett először csak egy kis folt volt aztán nagyobb, és még nagyobb.. végül megint jöttek kivágták, találtak egy lyukas csövet kicserélték a lyukat otthagyták, hogy száradjon, és amikor reklamáltunk, hogy 6 hét után senki nem jött becsinálni akkor közölték, hogy ha ennyire zavar minket akkor tömjük be zacskóval, vagy fedjük be őket nem érdekli. 



Mindemellett a fürdőszobában a folyamatos vízellátás miatt szétrohadt majd beszakadt a padló (amiről persze nem tudok képet csinálni mert a linóleum eltakarja, de a kádból kiszállván bármikor beszakadhatunk a konyhába.. Én már ott tartok, hogy nekem egy lábszártörést megérne, hogy leperelhessem róluk a jövő évi bevételeiket is.

Hát röviden ennyi... 


2012. június 16., szombat

Tapika

Csiga? Milyen csiga? Elszaladt...


Segitseg, nem birok a furtjeimmel!


Tenyleg, de most komolyan... Macikkal? Anya csalodtam benned!


Viragokkal, na ez mar jobb!


Meg egy eroltetett mosoly es mehetunk haza vegre!

2012. június 7., csütörtök

NA NE...

Meg tavaly szeptemberben megirtam az akkori koltozest, most pedig ajanlom mindenki szives figyelmebe ama bejegyzes utolso mondatat.... Naprol napra kihivom magam ellen a sorsot, megerdemlem!!!!
MEGINT KOLTOZUNK!!!!

2012. május 17., csütörtök

Nyolc hetes riport

Ellepték a lakást a gadgetek... Nincs menekvés, eljutottunk arra aszintre, amikor nem lehet tenni egy nagyobb lépést a lakásban anélkül, hogy egy a gyerek számára készült szórakoztató-alkalmatosságba ne botlanánk, ezek nagy része hangot ad, vibrál, vagy szimlpán csak lehetetlenül színes. Ami eddig rendben is lenne, de Tapika legyen az bármilyen drága játék továbbra is a falra felszögelt keresztszemes hímézés, illetve a félig leeresztett héliumos lufira tekint mély tisztelettel. (A többi egyelőre pénzkidobásnak tűnik.. el  is tehettük volna, hogy a gyermek későbbi oktatására költsük, lassan már meg lenne az első év az egyetemen.) Bár az idő előrehaladtával egyre több és több időt tud a vibrálós székben tölteni, így esélyt adva nekem a lakás rendbeszedésére, vagy hogy legalább kiáljon a zsibbadás a kezemből. 

Az egyetlen dolog ami egyébként bármikor működik az a séta. Bármennyie is fáradt, éhes, nyűgös, hasfájós egy jó kis séta mindig megteszi a hatását. Mert, mint tudjuk több féle gyerek van, vannak:
- a gyerek gyerekek,
- a hasfájós gyerekek, 
- a sírós gyerekek,
- a nyűgösek
- a türelemetlenek
- az állandóan éhesek
- az éhes hasfájósok, és ettől nyűgösek,
- a sírós, nyűgöseg, és a konbinációk száma tulajdonképpen végtelen. Na kérem szépen ezekből a mi kis Tapppancsunk a hasfájós, nyűgos, sírós, mindig éhes és ettől türelemetlen. Nincsenek átmenetek, alszik, alszik, még mindig alszik, még mindig alszik, és már fentis van és ordít, de úgy, hogy már nem csak magunkat, hanem a szomszédokat is sajnálom. Az elkészítendő étl mennyisége tulajdoképpen iszámíthatatlan, de sebaj, szépen fejlődik, és ez a lényeg.

A héten voltunk oltáson is, szerencsétlent annyira sajnáltam, csak nézett rám a nagy fekete szemeivel, és nem értette miért hagyom hogy bántsák.. két szurit is kapott egyet-egyet mindkét combjába. Aztán persze délutánra belázasodott, és nagyon vacakul érezte magát, csak sírt, és pihegett...

De egy éjszaka alatt túl voltunk rajta, a hajnal már vidáman telt:


És akkor végül lehet kérem tippelni, hogy kire is hasonlít ez a gyerek????






2012. április 12., csütörtök

Közös kép

Visszamentünk szombaton, Tapika ugyan nem mosolygott, de legalább nem sírt, szóval félsiker:


2012. április 6., péntek

Az első mosoly

Hát kérem szépen volt bébi fotózás a tesconál, mi meg beneveztünk. Ilyet még nem láttam az első kattintás után a kisasszony bevágta a mosolyt, és mindaddig nevetett míg a közös képre nem került volna sor... Szóval közös képünk (amiért odamentünk) még mindig nincsen. 

Tudom, hogy mindenkinek a sajátja a legszebb, és elfogult vagyok, de meg kell zabálni:






ps.: Daddy's girl, isn't she???

2012. április 2., hétfő

A nap amikor rekordok dőltek meg....

Egyrészt megdőlt a napi hidegrekord, mert még reggel 8-kor is kerek nulla fok volt. Aztán megdőlt az átüvöltött órák intervallumának száma, ami a mai napon kerek 6 órára emelkedett. Éjjel fél 12-kor kezdődött, és  hajnal fél hatkor lett vége, amikor egyébként is kelni kellett volna. Aztán megdőlt az egy éjszaka alatt leamortizált bébiholmik száma, ugyanis; a közben eltelt időben leamortizáltunk két szett ruhácskát, egy alvós zsákor, és nagyjából minden textiliát magunk körül. Ami nem lett összehányva, az kapott egy kis bébi-harmatvizet... és ha már itt tartunk akkor megdőlt a kislányos ívbenpisilés rekorja is, mert a mai az legalább 60 cm magas volt és jutott belőle a kiságyba, a falra, a mi ágyunkba, és rám is természetesen (a másik outputról nem is beszélve)  .... Tapika drága viszont amint a mi ébresztőóránk megszólalt fél hatkor édes álomba merült, és aludt is reggel fel kilencig. Amikoris megreggelizett, majd újra álomba merült.



Ámen.

2012. március 31., szombat

Az első 10 nap

Több előnye van a szülésnek, egyrészt ugye a baba... kétségtelenül megérte a 9 hónapos szenvedést, aztán ott a tény, hogy eltűnőben van a pocak, így a elmúlt 3-4 hónapban nem látott testrészek újra elérhetőek, és minden reiki és jóga tudás nélkül hozzáférhetőek, a cipő felvételéhez sem kell már 3-4 perc jógalégzés és nekikészülődés. Aztán az ember szembesül önmagával, és az elveivel.... És én bátran mondhatom, hogy minden a szülés előtt elhatározott dolog, amiben konzekvensen tartani akartam magam mára megdőlt. Többek között a "nem veszem fel a gyereket csak azért, hogy végre ne ordítson" illetve a "csak a könnyebbség kedvéjért nem rakom be magam mellé az ágyba" ... A baba ugyanis nappal csodálatos teremtés, eszik, alszik, néha grimaszol, ezzel megnevettetvén a környezetét, lehet vele dicsekedni a boltban, az ismerősök előtt, magyarul: szórakoztató. Aztán leszáll az éj. A gyermek várfarkassá válik, elvörösödik a feje, kiduzzadnak az erek, és átüvölti az éjszakát. Én megpróbálom uralni, de a hormonok, meg a fáradság nem mindig állnak készen. Felveszem elkezdem etetni, két szívás után elalszik, aztán ébresztetem, semmi, lerakom ordít. Felveszem, szoptatom, elalszik, ébresztem, nem ébred lerkom ordít, és ezzel kezdetét veszi egy végeláthatatlan körforgás. A leghosszabb etap ebből eddig 4 óra volt... aztán a Hold alábukik, és mi visszakapjuk Rebeccát, aki újra makulátlanul viselkedik este 11-ig. 


A nap közbeni békét az este hét órás fürdés még megszakítja, ahol a ruhák mintegy hangtompító-hangszigetelő hatására figyelhetünk fel. A vetkőztetés előrehaladtával a hangerő csak nő és nő, mindaddig, míg el nem érjük a könnyekkel sírás katarzisát; a pelenka levételt. A vízben nincs baj, az a barátunk, kellemes meleg és megnyugtat, de amint megtörténik a habokból való kiemelkedés a sírás visszatér mindaddig, míg a teljes estfelület legalább 90%-át nem borítja ruha. 

Egy biztos, embert próbáló dolog szülőnek lenni :)




2012. március 23., péntek

Rebecca



Igen-igen, megvagyunk. A végén már csak nagyon túl akartam lenni rajta, de megérte, és be kell valljam, hogy sokkal jobban féltem a szüléstől, mint amilyen rossz volt. 
De ne szaladjunk ennyire előre!
Kezdődött ott ugye, hogy 10 napos késéssel kaptam egy itteni nyelven "tágító-ügynöknek" nevezett hormontartalmú pici tampont ami a méhszáj felpuhítására hivatott, és miután az elvégzi munkáját megrepesztik a burkot és indul a szülés. 

Nálam erre már nem volt szükség, mert délután kettő körül kaptam meg az ügynököt, és hajnal kettőkor már 3-4 perces összehúzódásaim voltak. Akkor mondták, hogy még nem lehetek elég tág, ezért adnak fájdalomcsillapítót (Paracetamolt :DDD) és tűrjek még egy kicsit. A paracetamollal viszont senki nem közölte, hogy maradjon lent, úgyhogy két órán keresztül hánytam tőle, mint a csacsi.Feküdni nem ment, aludni nem is próbáltam, mászkáltam a folyosón, és végső elkeseredésembe megkérdeztem a nővért, hogy meddig fog ez most így menni, mert én már nem bírok tovább mászkálni, mert már 1-2 percenként jönnek a fájások. Ekkor megvizsgált, és mondta, hogy egy perccel sem tovább irány a szülészet, mert beindult a szülés, és már 5 cm-re ki vagyok tágulva. ez volt hajnal öt- fél hat körül. Felhívtam Simit (mert az osztályon ott este nyolcig van csak látogatás, aztán maradnak a vajúdó nők maguknak), és kaptam egy kis nevetőgázt, amivel máris viccesebb lett a dolog. 

A szülészet nagyon pöpec, volt két saját bejáratú végtelenül kedves, aranyos, segítőkész szülésznőm akik ha kellett homlokot töröltek, vizet hoztak, mindamellett nagyon profi módon, szinte szájbarágósan magyarázták, hogy mikor mi történik. Reggel 9-ig rendben mentek a dolgok, de akkor egyik percről a másikra kiszállt belőlem az összes energia, ami bennem volt azt ugye már korábban kihánytam, és közben meg a baba is elkezdett fáradni. Szóval mondták, hogy várnak még 9.15-ig, és ha nem sűrűsödnek a tolófájások akkor kapok egy vitamin infúziót (de az is lehet, hogy gin-tonic volt), az majd segít. Bekötötték... Segített... 9.27-kor kint volt a baba. A vége annyira gyorsra sikerült, hogy a szülésznő éppen gátat akart metszeni amikor megérkezett egy fej, majd a következő percben a maradék testrészek.  (csendben teszem hozzá, hogy a két nappal korábban megjelenő aranyerem is szakadt, szóval jelenleg 40 öltés tartja össze a fertájamat, de sebaj, megérte)

Szülésznők jól megdicsértek, hogy ilyen mintaszerű gyors első szülést nagy-ritkán látnak csak, és gyorsan megnézegették a babát, hogy meg van e mindene, és már kaptuk is meg.
Persze leírhatatlan volt. Simi hősként viselkedett, hozta nekem a vizet, meg végig bíztatgatott, szorította a kezemet, pityergett is a végén mikor meglátta gyönyörű lányát. Aztán amíg engem összefoltoztak apa és lánya ücsörögtek mellettem a széken, és meséltek egymásnak a világ nagy dolgairól. Én meg persze nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, mert annyira bájosak voltak. 


Szintén a rettegett angol egészségügy előnye, hogy szépen megtoldozgattak, és már engedte is a szülésznő a kádba nekem a vizet, hogy menjek csak üljek bele egy nagy kád vízbe, addig apa tud sms-eket küldeni, én meg nyerek egy kis energiát, és végre tisztán, jó szagúan megfoghatom a babát. Mire ezzel meg voltam addigra hoztak nekem egy pár szelet életmentő pirítóst, és egy még inkább életmentő kávét, és mondták, hogy még csinálnak egy két vizsgálatot a babán, meg ha beleegyezünk, akkor megkapja az első szurikat, megnézik működik egy a szopóreflex, és utána olyan 5 körül, már mehetünk is haza... fél hatkor már otthon is voltunk. 


Hát röviden ennyi :) 
Semmiért nem hagynám ki, a baba annyira szép, bár én még ilyen kis aszott sovány teremtést nem láttam, 56 cm mellé sikerült neki 3,1 kg-ot összeszednie, nagyon hosszú, de még egy baba minden ruhába beférne melléje. A szeme koromfekete, csakúgy, mint a haja, ami meglepően egyáltalán nem göndör, viszont annál sűrűbb. 

Most, így, hogy már van két nap (és két éjszaka élményünk) így bátran mondhatom, hogy megérte... Tudom, hogy ez még nem készpénz, de 4-5-6 órákat alszik egyhuzamban éjszaka, ... jó a maradékban kétségtelenül üvölt (vigyázván arra, hogy a szomszédok is jól hallják), de hát végül is meg kell mutatni, hogy ki az úr a házban.


2012. március 5., hétfő

Hat, avagy: Six days to go

Hat nap maradt... legalábbis a hivatalos kiírás szerint.

Helyzetem egyébként a kezdeti nehézségekhez képest rózsás. Egyelőre semmim nem fáj, kicsit nehezen indulok el (főleg ülésből) de azt hittem a vége sokkal sokkal nehezebb lesz. 
Az elmúlt két hét mivel már nem dolgozom elég érdekesre sikerült. Mivel én egész eddigi életemben dolgoztam így eléggé unatkozom amikor nincs mit csinálni, szóval kerestem magamnak szülésbeindító tevékenységeket. 

A következő aktivitásoknak NINCS szülésbeindító hatása:
- Napi 45 perc a konditeremben az elliptikus traineren, plusz 15 perc nyújtás.
- A világ legnagyobb fotelének az emeletre való transzportálása, (miközben összekentük a falat, úgyhogy kinéz egy festés a későbbiekben,
- Szekrény földszintre való cipelése,
- Nagyszoba átrendezés,
- Kiságy főlé polcok felfúrása a beton falba (ütvefúróval), de állnak azok a polcok, mint a cövek, jól felfúrtam, hogy ha esetleg a későbbiekben a baba úgy döntene, hogy rácsimpaszkodik akkor sem lesz baj. 
- Bútorlapok kiszabása (dekopírfűrész),
- Beépített szekrény szétszerelése és összerakása úgy, hogy legyen hely a 7 kiszabott polcnak
- Polcok felfúrása (ezek már felmentek simán, mert a lakás azon felén téglát is nehezen találtam a gipszkarton alatt. 
- Lépcsőház, lépcsőforduló kifestése, (mint már említettem)
- Fűnyírás
- Az  3-4 nm elkorcsosult nőszirom kiírtása a kertben, a gyökerek felásása, és eltakarítása. Új növények ültetése a helyükre. 
- Konyha kifestése. 

Ez a gyerek tényleg nagyon jól érzi odabent magát. Az egyetlen dolog ami kicsit felzaklatta a tegnapi hidegfront volt mikoris 20 perc alatt esett a hőmérséklet 15 fokot és olyan hóvihar kerekedett mintha az északi sarkon lettünk volna. 


2012. január 11., szerda

Finishelünk

... avagy a harmadik trimiszter derekán gondoltam összefoglalom a terhesség szépségeit. Örömmel jelentem és tudatom minden kedves olvasóval hogy kvalifikáltam magam a szülésre. 
A NeSzBi azaz a Nemzetközi Szülészeti Bizottság ajánlása alapján a szüléshez teljesítened kell a minimális 350 pontszámot. pontozott tételek előfordulásuk gyakoriságát illetőleg a következőek: 
  • Reggeli rosszullét, hányinger: 30 pont. Az időpont megjelölése itt pusztán megtévesztésül szolgál, mert egyáltalán nem reggeli, hanem MINDIG. 0-24 ben és a hét minden napján független attól, hogy mit és mennyit eszel, folyamatosan ott van. Kifáraszt, legyengít, és legalább a negyedik hónapig kell tőle tartani. Azalatt a 4 hónap alatt kizárólag a túlélésre tudsz koncentrálni. Enni se energiád se kedved, de persze azért beviszel valamit, mert mégiscsak kell a vitamin, ami aztán vagy kijön, vagy ha bent marad akkor egy életre megutálod. 
  • Gyomorégés: 25 pont. Hivatalosan csak a hetedik hónap környékén jelentkezik. Na ez nem igaz. Mert nekem pl ez volt az első tünetem és azóta sem múlt el. Mindig és mindentől, pontosabban bármitől tud égi. Ha iszol az a  baj, ha nem akkor meg az. Nem lehet kiigazodni rajta. A gyógyszer amit adtak rá olyan íze van, mint a zsíros mentának. 
  • Hátfájás: 25 pont. Ez szerencsére csak most jelentkezett. Abban nyilvánul meg, hogy ha 45 percnél tovább kell állnom akkor egyszer csak belehasít a hátamba. Semmit nem lehet vele csinálni, le kell ülni vagy feküdni, de ez mondjuk vannak helyzetek amikor nem megoldható. 
  • Hőhullámok: 10 pont. Well ... ez meg csak a klimaxra készít fel, szokjad paraszt, pár éven belül úgyis full screenben élvezheted.
  • Inkontinencia: 25 Pont No komment.... 
  • Fejfájás: 5 pont. Állítólag gyakori tünet, nekem csak párszor volt, lehet, hogy ennyiszer amúgy is lett volna. 
  • Orrvérzés: 10 pont. Kellemetlen, de legalább a fejfájásod elmúlik tőle.
  • Medence csonti fájdalom: 35 pont. Ahhoz hasonlít, mint amikor annó a biciklizés közben bevertem a szemérem csontomat a vázba... Konkrétan annyira fáj, hogy ülni nem tudsz.... Szerencsére csak időszakos. 
  • Alvás zavar: 25 pont. Mert a gyerek pont akkor van fent, mikor te alszol, te meg pont akkor aludnál amikor ő fent van... De legalább felkészít az átalvatlan éjszakákra. Mindemellett képtelenség kényelmes pozíciót találni, vagy ha találtál is, csak 20 percig tart ennek eredménye, hogy forgolódsz az ágyban, mint egy jobb grill csirke a sütőben.
  • Rém álmok: 15 Pont. Én tegnapelőtt abban a 10 percben, amit alvással töltöttem azt álmodtam, hogy a Szentendrei Skanzenben falu napok voltak és ennek tiszteletére lovakat grilleztek nyárson élve..... Remek volt. 
  • Terhességi csíkok: 35 Pont. Megnyerted, már a tiéd. Soha el nem múlik majd. Ez mondjuk annyira nem zavar, mert becses testem látványa addig sem volt valami felemelő, és most az, hogy az még csíkokkal van szegélyezve vagy nem tulajdonképpen mellékes. A másik meg, hogy a zebra is csíkos és mégis mennyire szép állat. 
  • Visszér: eredetileg 35 pont, de amikor a szülésznő meglátta az én lábaimat akkor kapásból dobott egy hátast, és duplázta a pontszámot... Rettenet... Csúnya is (mert a zebráknak legalább szép kecses lábaik vannak, ha már csíkosak) meg ég is, meg még fáj is mindemellé. 
  • Bedagadt bokák: 35 Pont. Nekem csak az egyik dagadt be, az amelyik évekkel ezelőtt el volt törve. Az viszont akkor mint a fejem... És tudjuk, mekkora fejem van. Kicsit olyan a lábam mint a gázok: bizony kitöltik a rendelkezésükre álló helyet. Viszont ha a bakancsomat gyanútlanul leveszem 20 perc múlva már nem megy fel a lábamra. 
  • Vérző íny: 15 Pont. Ilyenem mondjuk eddig is volt, most csak erősödött. 
  • Fáradtság: 20 Pont. Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor fül hallgatóval várod a metrót, nem hallod, hogy jön, de egyszer csak úgy megcsap a szele, hogy majdnem fellök. Na ez is olyan. Most még nem vagy fáradt, meg most sem... meg most sem, na most viszont meg már állni nem bírsz, a szemeid remegnek, csakúgy, mint a térded, és tulajdonképpen teljesen mindegy hol vagy mit csinálsz, és kivel azonnal le kell feküdnöd aludni. 
  • Ingerlékenység: 10 pont. olyan ez mint annó a lé nap.... Mindenki rohadjon meg. 
Na és akkor mondom az én tévhitemet. Tudtam én, hogy vannak ezek a dolgok, csak arra nem voltam felkészülve, hogy ez amolyan checklist, tehát, hogy ezek közül nem egy-kettő majd esetenként előfordulhat, hanem hogy mind és mindig. Folyamatosan jelen van. Gondoltam, hogy én erős és bátor nő vagyok, akit a Kongresszusi Központ és a AV szakma, meg a Balkán megedzett, nem mellesleg van egy afrikai férjem minek köszönhetően a tűrő képességem az átlagosnál magasabb, hittem és reméltem hogy majd ezek a dolgok engem nem vesznek le a lábamról. Hogy nem e???? Kérdés, és gondolkodás nélkül. Folyamatosan tudom magam szarul érezni, és hiába küzdök ellene ez az én kontrollomon teljesen felül áll. Ő irányít engem, és nem én őt. Vannak percek amikor viszont épp semmi nem kínoz, akkor mozdul egyet a baba, vagy éppen szupermenpózban befeszít a hugy hójagom és a gyomrom közé, és akkor elfelejtettem az egészet. 
Hogy megéri e? ... Nyilván meg, de majd másfél hónap múlva nyilatkozom megint. 


Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban