2011. november 17., csütörtök

November 14, mondjon le!!!!!

Ezennel hivatalosan is katasztrófa súlytotta övezetnek nyilvánítom magam és a környezetem. Elrendeltettem a szükségállapotot és saját érdekemben a kijárási tilalmat. 

Nem akartam én mást csak egy kellemes napot megünnepelvén az elmúlt két évet, kezdődött azzal, hogy a jegyeket amikor megvettem, akkor nem fogadták el az egyébként tökéletesen érvényes "buy one get one free" kuponomat, de mivel nemes az alkalom beletörődtem. Akkor kellett volna eladnom a jegyeket, amikor egy héttel az előadás előtt kiderült, hogy Simi rossz napra foglalta a szabadságát, és mivel én a buszjegyeket már megvettem azok árát buktuk, mert reggel el kell mennie dolgozni. De sebaj, megy busz délben; kidobunk még egy halom pénzt az ablakon, de legalább lesz egy kellemes délutánunk Londonban. Aztán mikor a déli buszt is lekéstük (mert nem sikerült elszabadulni a munkahelyéről időben) akkor szintén felmerült bennem, hogy ez megintcsak egy rossz jel... Mindegy vettük még egy jegyet egy délutáni buszra, amivel pont kezdésre odaértünk a színházhoz. 



A két busz között (a lekésett, és a kései) között hívott valamikor Csilla, hogy az ugye annyira nem normális, hogy áll az emeleten a víz... Komolyan azt hittem felrobban az agyam, - egy pillanatra még Győri János képe is felderengett - aztán elkezdtem telefonálgatni, kijöttek megnézték... 3 éve szivárog a zuhanyzónál a víz, és a fa tartószerkezetnek most lett elege, eddig ellenállt, de a házassági évfordulónk alkalmából megadta magát, és a lakás minden pontját élvezhetetlenné tette.. Mert ugye a víz egyik elég fontos, szinte alapvető tulajdonsága, hogy van tömege, amiből egyenesen következik, hogy hat rá a gravitáció, miszerint ha egyszer fent van akkor előbb utóbb lent is lesz. És lett is. A konyhában. Well. 


Azóta folyamatos élő kapcsolatban vagyok az ügynökséggel, hogy mikor is tervezik elkezdeni a munkálatokat, mert tetemes súlyommal, és a babával a hasamban bevallom nem merek beszállni a kádba, mert félek, hogy a kikorhadt gerendák egyszercsak megadják magukat, és gyorsabban leszek a konyhában, mint arról valaha is álmodtam volna. És ha a kamionnak nem sikerült kivégezni két hete, akkor majd a rám zuhanó fürdőkád tuti agyoncsap.
A nap további része is hasonló sikerekkel teli eseményekkel volt megtűzdelve, lerobbant busz a buszsávban, a High Park mellett, így a buszok a taxik és az egyéb amúgy is arra közlekedő járművek a megmaradt egy sávon osztoztak az egyébként is zsúfolt Londonban,  mindössze egy órát késett a busz. A színházhoz kezdésre éppen odaértünk. Problémamentesen átvettük a jegyeket, és el is kezdődött a darab, és pont a második jelenetig tudtok élvezni, mert felcsendült egy ismerős hang... Az a hang amikor a keverőpultban kimegy a phantomtáp.. Mondtam is Siminek, hogy na ez azért csak hiányzott még a brodway-show-ból. Az, hogy 20 perc alatt honnét kerítettek másik pultot nem tudom de végül a 20 perces késés elég volt arra, hogy a visszafele buszt csak rohanva értük el, ami viszont egy útlezárás és egy baleset miatt csak másfél órát késett az egyébként két órás úton. Hajnal fél három volt mire hazaértünk a csöpögő, vizes, rothadt-szagú, zuhanymentes lakásba. 



Kérem szépen, hol lehet kérvényt benyújtani, hogy a november 14-et ezennel hivatalosan is töröljék a kalendáriumból? 


ui.: Az már csak hab a tortán, hogy tegnap miután hazaértem melóból befejeztem a blog írást Simi rám néz, azt mondja, na kitalálod mi volt ma. Láttam egy ajánlott levelet az asztalon, de gondoltam, hogy tuti valami gyorshajtási, vagy parkolási büntetés, (szokás szerint) és nem idegesítem magam vele.... Hát felfüggesztették. Csodálkoztam is eléggé, mert eddig minden rendben volt, aztán mondja, hogy a csaj aki miatt késett még 1-én reggel felhívta, hogy elengedik időben, de be kell iktatnia még egy pácienst a reggeli vizitbe, gyógyszerek stb. Mondta neki, hogy küldje át a címet sms-ben, meg a tennivalókat, de aztán nem kapott sms-t. Gondolta, hogy akkor a cég biztos megoldotta valahogy, és mivel egyébként is rohannia kellett, nem foglalkozott tovább a dologgal. Aztán jött a levél, hogy ez elfogadhatatlan, és nem felel meg a cég arculatának, hogy nem jelenik meg adott helyen... itt tartunk most... (Cserébe úgy függesztették fel, hogy kapja a teljes fizuját, és a másik cég ahová, meg mellékállásban szokott járni dolgozni boldogan adott neki munkát a további napokra)... 

2011. november 2., szerda

Hát ez GÁZ

Ma kaptunk egy számlát a gáz és villany szolgáltatótól (Spark... de én csak Sharknak hívom őket mától), hogy borzasztóan örülnek neki, hogy beköltöztünk, nyitottak is nekünk egy számlát, a számlanyitás költsége 150 font lesz... Van 7 napom fizetni... Az összeg semmilyen szinten nem képezi részét a számlának, ezt csak befizeti az ember, ők meg ülnek rajta. El is neveztem "Gázóra-kauciónak"!!!!


De mondták, hogy ne aggódjak, mert ha szolgáltatót váltok akkor ezt természetesen visszakapom. Úgyhogy írtam nekik, hogy a 150 angol királyi fontot megtartanám, és megkímélem őket papírmunkától, és már most szolgáltatót váltok. Ez kerek hét és fél perc telefonálásba került, és a másik szolgáltató elég boldog volt, hogy átállunk hozzájuk, szóval az első két havi számlánkból 40 fontot elengednek és az azt követő egy évben havi 5%-ot. Azt hiszem nem jártunk túl rosszul.  

2011. november 1., kedd

A kelták után a germánok

Még a baleset napján kézhez kaptam a csere autót, egy 0 kilóméteres (mérföldes) Opel Corsat... Nagyon izgatott voltam, egyrészt mert aznap már majdnem átment rajtam egy kamion, másrészt meg még soha nem vezettem null kilométeres autót. Mondhatni kis keserédes mellékízzel, de egy álom vált valóra. 

Mindaddig amíg el nem kezdtem vezetni....  Mert ez egy igazi fapados csoda, utoljára ilyen XIX sz-i érzésem anyujék kereklámpás Daciajában volt.
- Nincs benne computer, semmilyen módon nem lehet kicsikarni belőle az átlagfogyasztást, a hátralévő mérföldet a meglévő üzemanyaggal, átlagsebességet, semmit... tök halott az egész, arra nem voltak képesek a drága germán mérnökök, hogy összekössék a volume gombot a kijelzővel, hogy esetlegesen esélye legyen a sofőrnek megtekinteni az adott hangerőt. De tudom, hogy én várok el sokat.
- Aztán ZÖRÖG, nade kéremszépen, mi ez, egy 601-es trabi, súrlódik a műszerfal és az A-oszlop találkozása... 40 felett cicereg-nyekereg, zörög. Erre egy avatott kereskedő azt mondaná, hogy mert még túl új, de mi legyen fújjam be WD 40-el? Vagy egyenesen küldessek egy raklappal az Opel gyárba.
- Az ülés annyira kényelmetlen, hogy tegnap melóból hazafelé jövet, már azon gondolkoztam, hogy kiszállok és inkább tolom, mert abba legalább a derekam nem fájdul bele. 
- Szerény számításaim szerint (mivel computer nincs benne) az átlagfogyasztása olyan 11 liter... az 1,2-es motorhoz, és tényleg nem nyomom neki, egy baleset elég egy hónapra (mondjuk ma már november van).
- És végül a legdurvább, ami egyenesen szíven szúrt: sorjás az index kar..... olyan mint egy  fröccsöntött kínai Barbie baba vádlija... De a Barbie lábáról a szemfülesebb gyerekek legalább le tudják rágni a sorját, de az indexkarról, hát nem fér oda  az ember feje (nem mintha próbáltam volna) 


2011. október 28., péntek

A kelták

A második autó bezúzatása fél éven belül, már az ősi kelták szerint sem szerencsés dolog, és most ez történik velünk. A Skoda is eltávozik az örök vadászmezőkre, remélhetőleg akkor már nem fog belőle folyni az olaj, és nem fog nyekeregni a műszerfala. És hogy én mivel megyek be megint dolgozni, az rejtély....

De kezdem az elején, már megint ugyanaz a történet, napok óta gondolkozom, hogy kellene valami blogbejegyzés, de nem volt miről írni. Gondoltam megírom a költözést, de mint tényt, azt már közöltem, a többi része meg teljesen érdektelen.. Bár az megért volna egy fotót, ahogy az emeleti ablakon tuszkoljuk be Csilla ágyát, mert nem fért el a lépcsőfordulóban. De ennyi... A költözés után 3-4 nappal a dobozok kiürültek (amik meg nem azok már nem is fognak, megbújnak a tárolóban, és majd előbányászom, ha kell). Szóval ezerrel dúl a szürkeség... Szokásos napi rutin, munkába menet.

És itt jött a 30 tonnás kizökkentés... Megpróbálom valamilyen formában vázolni az esetet (részletenként) :


A lényeg az, hogy a kamion "megmaszírozta" a Skodát minden lehetséges irányból, bekapta, megrágta és kiköpte... mindeközben viszont ő is komoly károkat szenvedett... A sofőr legalább 20 percig szedegette a földről az első lökhárítójának lepattogzott festékdarabjait, meg tisztán láttam, hogy egy legalább 15x20cm-es letört műanyagdarabot felvett a földről, és az utánfutójába tette.



2011. szeptember 28., szerda

Már megint költözünk




Ha jobban összeszámolom ez már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz, az összes eddig költözésemet beleértve... Bár a korommal lennék így, de nem. Engem az isten költözésre teremtett. Valami kényszeresen taszít a már megszokott helyektől és tényként róható fel az is, hogy én még kétszer karácsonyfát ugyanabban a lakásban nem állítottam.

Az az egy azért biztos, hogy a baba bőröndben fog a világra jönni... már a nevét is kitaláltam... SAM ... Sam-sonite ... Oghojafor Sam Sonite

De mindennek meg van az előnye is, ma pl., reggel 10-kor értem haza, reggeli, átöltözés, dobozolás (csakúgy, mint Tóthék), lakásfestés, és konyhatakarítás (zsíroldózással együtt) és este fél kilenckor már minden megvolt. A fürdőt meghagytam holnapra, mert azt még ma használni fogjuk. Szóval nem pocsékolom a tisztítószert.

Holnap reggel hatkor megyek Swindonba, felveszem a teherautót, és irány vele Warminster, pakolás, szőnyegtisztítás, meg a megmaradt szegletek rendbetétele, mert az ügynökség bármi kis hibáért is a komplett magyar államadósságot a nyakamba varrja. És, hogy mik a tervek a jövőre nézve? Nem tudom, de ha ráértek jövő Júniusban, akkor statisztikailag addigra várható a következő költözés.. minden dolgos kezet szívesen látunk majd :)))



2011. szeptember 1., csütörtök

Az első 12 hét

Az első 12 hét elég gyötrelmesre sikerült, szegélyezve hányingerrel, kialvatlansággal, de tényleg felejthető az egész amint a boxoló kis kezeket meglátja az ember az ultrahangon... Tessék kérem tippelni, fiú, avagy lány???


2011. augusztus 11., csütörtök

In memoriam kisautó

Szomorú történet ez, csak erős idegzetűeknek javasolt. (Én még mindig nem tartom magam elég erősnek hozzá, de mivel volt igény a köz részéről ezért megpróbálom papírra vetni)
Jó regőshöz híven kezdem az elején:


Már nagyon régen nem írtam, mert beletemetkeztünk a szürke hétköznapok forgatagába, amikor csak telnek a napok, mindin különösebb esemény, és sorsfordító csapás nélkül. Amikor az ember hajlamos felróni a sorsnak, az egyhangúságot, pedig csak ki akar lépni a szürkeségből... Én ugyan nem így gondoltam, de egy tollvonással vége lett a szürkeségnek.

A történet négy jól elkülöníthető, de mégis összefüggő részre osztható:

1. Peugeot story...
Januárban Simonnak már égetően szüksége volt egy autóra, tehát fogtuk magunkat, és minden félretett pénzünket és megvettük a francia piac remek termékét Ágnest (utóbb a volt középiskolai osztályfőnökömről neveztem el, mert őt utáltam még ennyire). Ágnesnek nem voltak rossz és jó napjai... Csak rossz napjai voltak, folyt belőle az olaj, semmi ereje nem volt a motornak, az első pillanattól kezdve csak a baj volt vele, és miután kikerült a kisautó (3. fejezet) még meg is sértődött, és már nem csak a baj volt vele, hanem komoly pénzeket is kellett rákölteni. Végül a hálátlan fattyú megbukott a műszakin, (katalizátor, fényszóró emelő motor, gumiharangok, kipufogó) az ezen eszközökre költendő pénz pedig meghaladta volna egy AUTÓ árát, tehát cseppet sem vérző szívvel megpróbáltuk eladni. Igenám. De ki vesz meg egy ekkora romot? Időközben találkoztunk internetes csalókkal, de persze egy szem érdeklődő nem jelentkezett a hirdetésre (a csalókat kivéve, ami szintén megérne egy blogbejegyzést). Ágnesnek csak a seggéről hagytam meg képet, és hhogy miért azt nem is tudom megindokolni... Talán mert ezt érdemelte!



2. Honda story...


Fejvesztett keresést folytattunk a csereautóért, és nagy szerencsénkre találtunk Swindonban egy 2002-es Honda Civic-et, egy kereskedőnél, motorikusan rendben van, de mivel itt angliában a karosszéria helyreállítás árából limuzint lehet venni, itt ott ütött kopott volt. Ezt látván Simon szeme felragyogott, átváltott alkudozó üzemmódba, és csak repkedtek a számok. A pakisztáni kereskedő arab lévén többször hagyta ott Simont, amikor meghallotta végösszeget, de mindig visszajött, és folytatódott a parázs vita. Ez a korábbi charity shophoz képest semmi nem volt, az arab csak üvöltött a haját tépte, végül megvette a szakadt lejárt műszakis tökéletesen használhatatlan Peudeot-ot 680 fontért aminek a kocsi akkor kb a negyedét érte és még engedett 300-at a Honda árából. Majd elmentek a fiók tesztkörre.. hát bizony kopottak a fékbetétek, de azért megvesszük, szerződés, adásvételi, kápé, meg ilyenek, ekkor Simon hirtelen ötlettől vezérelve megnézte a pótkereket is (tükör-radiál) és vérben forgó szemekkel közölte az arabbal, hogy ez csalás, mert ez egy szar kerék, e helyett már holnap kell vennünk egy másikat, erre a csóka benyúlt a kasszába, átadott egy húszast Siminek, kezet fogott vele, és becsukta mögöttünk az iroda ajtót. (Szerintem felhívta az édesanyját, elbúcsúzott tőle, és felgyújtotta magát). Ez ezzel tulajdonképpen boldogságban is zárhatnánk le a történetet. DE....

3. A Fiat story... avagy Kisautó mennybe megy, pontosabban a zúzdába


Kis költői túlzás ugyan, de be kell vallanom, hogy megkönnyeztem egy másfél tonnás vasdarabot. Történt ugyanis, hogy kedden mi megvettük a Hondát, és Simi ment is vele boldogságban úszó szemekkel dolgozni, tehát kis világunk a helyére zökkent, igenám, de rá másfél napra rá, Csilla (kollégám) kölcsönkérte a Fiatot, hogy bemenne vele a dokihoz, egészen 500 méterre jutott a háztól, keskeny út, nagy sebesség, mindkét fél elmérte a kanyart és középen találkoztak, majd a fizika törvényeit, és a padka vonalát követve 2-300 méter után megálltak az ellentétes irányokban. Szerencsére mindenki épségben szállt ki a kocsiból, de a kezdeti sokk után jött a felismerés, hogy na akkor hogy megyek be dolgozni. Anyagilag remek helyzetben voltuk eleve, mert amit a Peugeot nem emésztett fel az elment a Hondára, szóval egy héten belül megvenni a második autót... na ez a kihívás. Mindezt úgy, hogy mindketten minden nap dolgozunk, Tesómék egy héten belül jönnek két hétre nyaralni, és a kocsi nélkül, itt maximum malmozhatunk, vagy vízibiciklizhetünk, vagy megszámolhatjuk a kacsákat a helyi tavon, de ennyi... Szóval nincs mese kell a kocsi. És hogy tetéződjék a boldogság, jött egy levél a cégtől aki elvitte a kocsit, hogy 7 napon belül jelentkezzünk a kocsiért (350 font társaságában ami a szállítás, és a tárolás díja) vagy különben bezúzzák. És a biztosító még nem szemlézte, a hitel még nincs kifizetve, cuccaim még benne (plüssteknős, Bp. térkép) Szóval megjelentünk a helyszínen lefotóztuk a biztosítónak amit le kellett, kiszedtük a még menthető dolgokat, elmorzsoltunk néhány könnycseppet és érzéki búcsút vettünk a kisautótól... Két nap múlva ment a zúzdába...




4. A Skoda Story...


Eleve 4 ajtós... számomra túl praktikus (by Máté, és igaza volt), semmi faxni, semmi extra, olyan mint egy alap telefon, lehet vele hívást kezdeményezni, és fogadni, és ha szerencséd van akkor sms-t is írhatsz (összefűzöttet). Itt találtuk a szomszéd városban, a cél az volt, hogy a meglévő pénzünkön olyan kocsit tudjunk venni, ami bevisz melóba, és legalább jövő évig nem kell műszakiztatni. A meglévő pénzünk persze konvergált a nullához, de nem szerettünk volna még egyszer a Peugeot hibába esni. Szóval kinéztük, látszólag rendben volt vele minden, persze a kuplungja szar, hegynek felfele nincs ereje, de legalább zöld. Szereltetni majd talán szeptemberben leadjuk, de akkor is csak a legszükségesebbeket... Van rajta műszaki jövő májusig, addig hajtom, aztán majd visszamegyünk a pakisztáni dealerhez, addigra talán felépül a sérüléseiből, és a Simon okozta traumából.


P.s.: A plusz két ajtó meg csak azért van a kocsin, hogy azon rendszeresen letekerve maradhassanak az ablakok, ezzel rothadtá áztatva a szőnyeget...


2011. április 15., péntek

Dalmatafürdő

A férjezett nők élete nem csak játék és mese....

Az egész történet elég régen kezdődik, ugyanis Simon korábban (~15 éve) elkövetett valamit a haja ellen, igy az bizonyos helyeken őszül. (Azt hiszem jobb ha nem tudom mit csinált vele - mert ez valami nagyon hasonló lehet, mint a szőrtelenítő krem az arcára... Amitől aztán egy életre sebhelyes marad a képe).
Szóval marad a hajfestés, mint elfogadott tény, amivel aztán a lakás bármely pontját szabadon össze lehet maszatolni. A szobaszőnyeg mar festékes, csakúgy, mint a fal és a radiátor (nincs tükör a fürdőben, szóval a szobában való festés, a tükör miatt indokolt). De én mint morgó medve (illetve medvéné) már többször szóvá tettem, hogy véleményem szerint ehhez a folyamathoz nem kell tükör, illetve, ha nem szeretnénk ha a befizetett kauciónk a szőnyegcserére menne el, akkor bizony, az én uram becsetteg a fürdőbe, és ott "maszatol". Ennek az lett az eredménye, hogy furdaló lelkiismerettel, de titokban maradt a festés a szobában, de már nagyon óvatosan, kizárólag amikor már biztosan elmentem dolgozni, és minden jó alaposan letakarva törölközőkkel, hogy még véletlen se vegyem észre, de nem is ez a lényeg. Hanem mivel mielőtt elutazott előtte délután kicsit összemordultunk, majd én elmentem dolgozni, ő meg még pakolgatott meg készülődött az egy hónapos hazamenetelére.
Este megbeszéltük, hogy reggel annyira kell sietni, hogy már be sem jövök a lakásba, csak várjon a kocsinál, a másikat leparkolom, Fiatba behuppanunk, és irány a reptér... Áll a kocsi mellett megbánó mélabús szemekkel (egy percere reméltem, hogy működött a előző délutáni dorgálás), erre megszólal. Hogy mielőtt elmegyünk mindenképpen tegyem le a cuccaimat, és mellesleg szeretne mutatni valamit... Ajajjjj... Ez még az ősi kelták szerint is rosszat jelent...
Bármennyire sürgetett ez idő, bementünk cuccok lerakva, megbánó fekete szemek a padlóra merednek:
"A fürdőről van szó... (csend) ... Mert tegnap festettem a hajam, és mivel kérted, hogy hagyjam abba, ezért a fürdőben festettem, hogy nem vedd észre ... (csend) ... és hogy véletlenül se festékezzek össze semmit ezért a fürdőkádban zuhanyzás közben akartam lemosni.... és elfelejtettem, hogy alacsony a plafon... és hidd el nem direkt csináltam. ... És nem is bocsánatot kérek, hanem azt hogy légy szíves ne foglalkozz vele, hazajövök, és kijavítom, ígérem, és ezt most úgy ígérem, ahogy ég nem ígértem semmit".... Alig bírtam visszafogni a nevetést... Megnéztem a fürdőszobát, és tényleg rettenet volt, de most először nem tudtam haragudni, inkább úgy éreztem, hogy győztem, nevelésem elérte a csúcsát. Már nem félek a gyerekneveléstől sem. És abban is biztos vagyok, hogy Simon a legártatlanabb ember akit valaha a hátán hordott a Föld.
De ezzel még nincs vége, mert amikor hazajöttem a reptérről, akkor vettem észre, hogy ő nem csak megpróbálta lekapargatni, meg lemosni a foltokat, hanem, mi jutott eszébe, na mi? Az egyetlen festék mi a lakásban van (a spektrum minden színében) az a körömlakk... Aminek az lett az eredménye, hogy a sárga falon lévő fekete foltok, most szürkék, és gyöngyházfényben csillognak. Holle-anyó sem kívánhatnak magának szebbet.... Akár hányszor a foltokra nézek elkap a röhögés... körömlakk?

2011. április 12., kedd

Hétvége

Jelentem, remek hétvégénk volt. Az angol időjárás több ponton meghazudtolta önmagát, egyrészt mert nem esett, másrészt mert beborulva sem volt, harmadrészt, mivel reggeltől sütött a nap, még meleg is volt... Bár ez az utolsó nap nem tudott felhőtlenül boldoggá tenni, mert az kissé eszelősre sikerült a reptéri transzferek közben szinte minden esetben a képembe tűzött a nap (összességében 800km = messze lakunk Londontól, illetve az azt körülvevő repterektől):

Néhány kép bizonyítékul:
Stonhenge x+n.... Lassan olyan lesz ez nekem mint az esztergomi bazilika. (De egyébként odafelé, gondoltam felavatom az új GPS-t, és kipróbálom.... 20 mérfölddel mentünk csak többet, és 3szor kellett megfordulni, továbbra is inkább marad az analóg módszer)

Salisbury katerdrális: itt elég kellemes meglepetés ért minket, mert az esti koncert (Beethoven) főpróbáját tartották, remek volt. Szívem szerint maradtam volna ameddig csak lehet, de Gyuri bal szemöldöke a második tétel után rángani kezdett... Nem volt mit tenni, rögtön kompenzálnunk kellett egy csokis mufinnal, és egy pohár kávéval a katedrális előtti padon.

Koncert (az meg ott középen egy igen designes szökőkút tele vízzel)

Ős-canga műanyag gyereküléssel (ISO2011): mindez a katedrális árkádjában...
Muffin után boldogan:
A kis híján egy órás NEXT utáni hajtóvadászatunkról sajnos nincs, kép bár a gyalogmódba állított GPS-en a pöttyök elég viccesen mutattak. Miután a boltot megtaláltuk, és Delfin kivásárolgatta magát vissza felé a rövidebb úton már nem volt baj. :D


2011. április 8., péntek

Bünti

Ha más meséli nem hiszem el:

Pár napja kaptam a budapesti címemre egy ajánlott szelvényt, a Vas megyei rendőrkapitányságról. Gondoltam is, hogy végre megjött a csekk, mert amikor jöttünk kifelé kocsival lefotóztak az osztrákoknál a 80-as táblánál 90 körül, szép nagyot villantottak rögtön a képünkbe. DE NEM...


Több dolgot nem értek:
- Mi a rosseb ez? Most akkor értesítenek, hogy megszüntetik a gyorshajtásra kiszabott büntetést (eljárást ellenem, mert elfelejtették kiküldeni a csekket 11 hónapig?
- Fellebbezhetek, ha nem értek egyet a döntéssel, befizetek 8000Ft-ot különböző okmánybélyegek formájában és már fellebbezhetek is a döntésük ellen, hogy végre befizethessem a 30.000Ft-ot.
- Miért csak a héten érkezett? Eddig hol volt, nem mintha hiányzott volna...
- Hogy kerül Nyergesújfalutól (ami Komárom-Esztergom megye) Vas megyébe?
- Hol van az osztrák speedingeléses csekkem, mondjuk nem leszek megzuhanva, ha az is csak ebben a formában érkezik ... Hajrá Police!

2011. április 3., vasárnap

Vasárnap


Egy valami azért biztos, csak az érzi magát idekint felhőtlenül boldognak, akinek odahaza nincsenek barátai. Vagy valamilyen perverz módon élvezi a kétszínűséget, és a hátbatámadást.
hüp-hüp-hüp



2011. március 17., csütörtök

Kisautó-nagyautó


Most hogy kihoztuk a kisautót (ami egyébként semmivel nem kisebb, csak 2 ajtóval kevesebb) a másik féltékenységi drámába kezdett.
Ami remek, de ez a dráma neki egy kulpungjába került, nekünk meg "okosba" is 250angol királyi fontba... Ja és leszakadt a bal első gumiharang, de ettől még nem dőlnék a kardomba, viszont a vezérműszíjnál a rossz kuplung miatt kilazult a feszítőgörgő ami már az ősi kelták szerint is rossz jel, szóval az is cserére vár, mert "kotyog" a vezérműszíj... Arra gondoltam, hogy a következő autószerelő tanfolyamra csak be kéne valamelyikőnknek iratkozni, mert abból még a doktori disszertáció is kevesebbe kerül, mint maga a szereltetés. ...

Kiút

Anyagi okokra való hivatkozással a kisautó kihozatalára kényszerültünk. És mivel a fényposta elavult dolog, meg nem férne el a Fiat az ablakban ezért az analóg módszer, azaz a kerekeken való kigurítást választottuk. A paraméterek a következőek:
- 1910 km (ajtótól ajtóig)
- 6.0 l/100km (téligumival, autópályán, agyig rakva)
- 89km/h átlagsebesség
- 2,5 tank 95-ös
- 2 dl 15W-40
- 5 téliszalámis szendvics
- 14 kókuszgolyó
- Mindez egyébként bő 200 fontból jött ki (bár a kókuszgolyó megfizethetetlen)

Az volt a durva, így utólag, hogy a google km-re pontosan megmondta az utat... Ellentétben a GPS-el, amit akkor kapcsoltunk ki először amikor keresztül akart vinni a délutáni csúcsforgalom derekán Bécsen. Aztán mondjuk szintén nem sok hasznát vettük, mert folyamatosan félre beszélt. A legutolsó húzása az volt, amikor a Dunquerke kompnál majd egy órán keresztül vezetett minket a rossz irányba, majd a helyi timföldgyár előtt a földúton közölte, hogy most meg már csak forduljunk vissza, és induljunk el totálisan a másik irányba. Szóval az autóval való kijövetelt bárkinek ajánlom, a GPS-t viszont továbbra sem. Szemléltetésül egyébként:

Az út alapvetően egyébként jó volt, Elindultam Esztergomból, a szegény agyig rakott kisautóval, és reméltem, hogy legalább Tatabányáig elérek anélkül, hogy tömegkatasztrófát okoznék a jobb oldalon való vezetésemmel (de szerencsére nem volt gond ... kihalt volt a Tarjáni szerpentin). Felvettem Csillát, és már fent is voltunk az autópályán. Bécsig zökkenőmentesen haladtak a dolgok, de amikor a GPS letérített minket a szemmel láthatóan jó irányból, be a dugóba akkor kicsit morcos, voltam, egyrészt, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy hamarabb hallgatok a masinára, mint a józan eszemre, másrészt, meg, hogy az istenbe fogok végül visszafordulni, de aztán dobtam egy Pesti balos (jobb-jobb-jobb) és már csak vissza kellett találni a pályára. Aztán tulajdonképpen itt következett a 700 km unalmas német autópálya, a tájban, éjszaka lévén nem tudtunk gyönyörködni, illetve emlékeim szerint nincs is nagyon miben. Itt már annyira jó időt futottunk, hogy Köln magasságában megálltunk egy kis alvás-pihenésre egy leállóban két kamion között. (elég félelmetes volt mert nem hiszem, hogy észre vette volna a kamionos, hogy reggel csipásan áthajt rajtunk, szóval végig csak félszemmel aludtam, a másikkal a kamiont néztem). Aztán reggel cseppet sem kipihenve, de átfagyva, és elcsigázva folytattuk utunkat a fejlett kávémentes nyugat felé.
Mert ez nem tudott nem feltűnni, és nem bosszantani, hogy többször próbálkoztunk kávét inni, olyan rendeset, ami legalább fele-fele arányban tartalmaz kávé szemeket, és nem csak kőolaj származékokat, de nem ment, írd, és mond csak automatás kávé volt végig. Úgyhogy többet erre nem megyek, ha Olaszországon keresztül mentünk volna tuti lett volna habos kávé, több féle is... Bár arra talán kicsit hosszabb lett volna a kompút.
Kávé híján fáradtan gurultunk tovább, észrevétlenül haladtunk át Hollandián, és Belgiumon, és léptünk be Francia országba (onnét tűnt fel, hogy már másik országban vagyunk, hogy itt már végképp nem lehetett kimondani a városok nevét, de a felvezetés jó volt egyébként. Anyagi megfontolásból a Dunkiri (máig nem tudom, hogy kell helyesen írni, de így mondják, úgyhogy helyesen leírva talán így néz ki: Dunaújváros) kompot választottuk, - és még úgy is, hogy a GPS órákon keresztül vezetett minket félre - elértük a két órával korábbi járatot, ami viszont a csatornán lévő kellemetlen időjárás miatt annyira hullámzott, hogy már fél úton a halálomat kívántam, akkor már mondjuk másodjára 2-3 órán belül. (A gyomrom megnyugtatása végett vettem egy zacskó nagyon savanyú gumicukrot (segített egyébként), meg a figyelmemet is elterelte.) Ugyanis, az Dunkiriben való "eltévedés" nem volt belekalkulálva az útba, és nekem már az autópályáról való letéréskor 5-ös bőrfoci méretű volt a hugyhólyagom, és ezen cseppet sem segített, hogy sehol nem lehetett megállni, próbáltam, de nem volt rá lehetőség. aztán a nagy kavargás közepette megtaláltuk a tábla rendszert ami elvezetett a kompig, de ott meg egyből be kellett állni a sorba, itt volt egy olyan pont, amikor, gondoltam, hogy simán oldalba vizelem a jegykezelő bódét, nemzetközi bonyodalom ide vagy oda, de aztán gyorsan lekezelték a jegyünket, és bent pedig mint egy őrült, mindent magam mögött hagyva eliszkoltam a mosdóba. De térjünk is vissza az eredeti tárgyhoz, hullámzó tenger, hányiger, és a többi. A rossz időjárásnak köszönhetően egyébként pont akkor kötöttünk ki amikor a két órával későbbi járattal kellett volna. De itt jött a káosz. Aki volt már Dover partjainál kocsival az tudja miről beszélek, (GPS jel nincs, ha lenne is akkor sem hallgatnék rá, 1600 km után egy bal-kormányos autóval elkezdeni vezetni a másik oldalon, egy olyan helyen ahol még sosem jártál, és a kamionok bármikor eltiporhatnak, szerintem több, mint kihívás. Lassan azért felkeveredtünk arra az autópályára mire kellet, és irányba álltunk végre haza felé. Mondjuk az M25-ön a délutáni dugó nem hiányzott, de választani kellet, hogy vagy nap közben Németország, vagy este Anglia, és akkor már inkább az utóbbi. pár órás megpróbáltatás után végre hazaértünk, kipakoltuk a kocsit, és csak, hogy teljes legyen a béke és a boldogság, elkezdhettem ordítozni a SKY-al (ő a telefonos, internet és TV szolgáltatónk), mert amíg távol voltunk kikapcsolták a telefonunkat. Mondjuk volt az a pont, hogy az ügyfélszolgálatos érezte, hogy neki most vissza kell hívnia, mert még a végén rontást küldök rá.
Ki is derült a végére (30 perces emelt díjas beszélgetés kapcsán) hogy azért kapcsolták ki a telefont, mert sokat használtuk. (ez egyébként kísértetiesen emlékeztet arra, amikor közölte az okmányirodában a csaj, hogy azért csak elő kéne kerítenünk azt az ellopott jogosítványt, mert az megkönnyítené a helyzetet... no komment) Szóval kikapcsolták a telefont, mert az előző héten kimagaslóan megugrott a számlánk, persze, mert egy csomó dolgot intéztünk telefonon, meg Csilla hívta Zimbabwét, és tudtuk, hogy sok lesz (mondjuk, hogy ennyire azt nem), de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy kikapcsolják. Mert elmaradásunk nem volt egy fillér se, ez hivatalosan az április 4-én érkező számlán lett volna rajta... De jobb a békesség kifizettük, és már csak két nap múlva rájuk kellett telefonálni, szintén emelt díjason, hogy akkor miért is nem kapcsolják már vissza. Ezt a cirkuszt a végén leszámítva szerintem tapasztalatnak mindenképpen jó volt, kisautó remekül szolgált, és azóta is rengeteg hasznát veszem, szóval megérte, aztán fél év múlva majd meglátjuk, hogy hazavisszük, vagy regisztráljuk idekint.



2011. február 12., szombat

Büntetés

Ma nagyon, nagyon durva büntetésben részesültem!

Egy ismerősöm kitörölt facebookról... hallottam már mondjuk ilyet, de főleg a kamaszok, és a személyiségzavaros emberek körében divat a dolog. A dolog az "Elvetted a babámat, megmondlak a mamámnak" elven működik, megmondod az igazat, és tessék, pedig az embernek mindig azt szajkózzák, hogy tessék szépen őszintének lenni. A túrót, most már több éves tapasztalat, hogy az őszinteség csak akkor ildomos, ha valakit igazán meg akarsz bántani, egyébként meg légy felszínes és képmutató.
Mindemellett nem gondoltam volna, hogy ép, érett, gondolkodó, önálló, felnőtt emberek ezt a mai világban "fegyverkét" használják... Nem értek veled egyet, vigyázzzzzz mert kitöröllek és majd akkor meglátod, hogy mennyire rossz lesz neked!

Szóljatok ha nem fejlődtem volna a korral, így viselkednek a nagyok?

ui: azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy erről még blogbejegyzés is készítek egyszer. ....


2011. február 6., vasárnap

Taxi

Ezt kapjátok ki: ma már Simon hozott munkába, mint hivatásos taxisofőr!!!!!


ui: Most, hogy megkerültek a papírjai...

2011. február 5., szombat

Megkerült

Ez egy olyan ország, ahol az elveszett irattárcát leadják a városi könyvtárban, és még a pénz is benne marad!

ui: Szóval aki aggódott volna, abbahagyhatja, mert meg lett Simon minden papírja.


2011. február 4., péntek

2011 eleje

Hogy miért nem írtam sokáig? ... Hát úgy voltam vele, hogy ez alapvetően egy vidám hangvételű blog és nem szeretném ha átmenne egy sablonos telepanaszkodom az étert közhelygyűjteménybe, de már annyian érdeklődtek, hogy mi van, velünk, meg hogy rég hallottak felőlünk, hogy végül csak megírom az elmúlt pár hét történeteit.
Még ha negatív is, és majd legfeljebb pár év múlva nevetek rajta.

Új évig nem volt semmi gáz, bár az összehányt lakást vehettem volna intő jelnek, aztán újév napján hazajöttünk az egyébként nagyon jól sikerült szilveszteri buliból, és Krisztina karba tett kézzel megzuhanva, karikákkal a szeme körül, és eszelős tekintettel fogadott minket és közölte, hogy kiköltözik, mert ő ezt nem bírja tovább (gondolt itt a munkahelyi dolgokra). Hát erre annyit tudtam mondani, hogy hát boldog új évet neked is drága lelkem. Mert ugyan mindannyiunkat, szerződés köt a lakáshoz, május közepéig, de kauciót meg csak mi fizettünk mert K. akkor (is) pénz híján volt, szóval a mi nagylelkű gáláns felajánlásunk eredménye az lett, hogy jól kivágtuk magunk alatt a fát. Eztán volt pár nap "adafeldolgozás" és elkezdődött az agyalás, hogy akkor most mi legyen, mert ha mi is kiköltözünk Simonnal, akkor 900 fontot bukunk, és soha többet angliában nem tudunk legális úton lakást kivenni. Ha maradunk akkor ketten nem tudjuk tovább fizetni a lakást mert egyszerűen túl sok. És akkor megkezdődtek a lehetőségek felsorakoztatásai:

1.1. Mivel Krisztina megy így mindenképpen kell a helyébe valaki, ami majd biztosan boldogan ki fogja venni tőlünk a lakást... Ez jól is hangzott, és a legkézenfekvőbb megoldás volt, ... de: Kiki közölte, hogy neki itt van az unokaöccse....
és itt lépett be a 2-es számú terv....
2.1. és hogy ő szívesen kivenné tőlünk, mert ahol most lakik az egy putri, és kb annyit fizet mint amennyit nálunk kellene. Ez az érv aztán megbukott, mert Miki kisvártatva hazament megtanulni angolul...
3.1. Aztán jött az újabb lehetőség, Kiki marad, és innét jár be, és majd a beosztást az új helyén hozzá fogják igazítani.. pont úgy, mint a pápához a déli harangszót a vatikánban, de sajnos ez sem jött össze.
1.2. Visszatértünk az egyes tervhez, avval a módosítással, hogy ekkor már a cég is tudta, hogy Kiki szobája kiadható a következő csajnak, mert a mivel céges ház nincs a környéken, ezért elég nehéz lett volna megoldani nekik az új lány lakhatását.
Mindez idő alatt jöttek még elő dolgok Kikit felfüggesztették (saját hibáján kívül), mert berágott rá a rendőr barátnője, amiért félrészegen megfojtogatta.. szóval nem dolgozott egy darabig, és volt ideje gondolkozni, és akkor újra kinyílt Kiki mókatára, és nem is tudom, hogy van e görög számok között olyan nagy amivel le lehetne írni az össze felsorakoztatott verziót. Mindezt persze úgy, hogy mindenkinek szigorúan szomorúnak kell lenni, meg depisnek, mert aki vidám az barom, meg deviáns, egyébként meg ha nem vagyunk szomorúak akkor azt legalább csendben tegyünk mert K. alszik (főüzemben ő azt csinálja) .
Aztán eljött az x+n-dik verzió, amikor bedobtam a törölközőt, dolgozván akkor már hatodik napja éjjel, és nappal meg a másik céghez kellett mennem tréningre, vagy a csaritibe, az önkéntes meló miatt, szóval volt bajom, és K. megkérdezte, hogy akkor most az lesz, amit én akarok, és hogy mit akarok...
Azt, hogy ez az egész véget érjen... és mondtam neki, hogy nekünk a legjobb az lenne, ha kiköltözne, mert én már nem tudom követni az eseményeket, és itt csak mi ketten veszthetünk, mert a mi kauciónk lóg a levegőben már hetek óta.

És végre megszületett a döntés, hogy febr. 2-én kiköltözik. Még aznap szóltak a cégtől, hogy ez remek, de a csaj aki a helyére jön itt lakik a környéken, van egy férje, és egy kislánya, és természetesen esze ágában sincs költözni.... SHIT.... FUCK.... SHIT..... F*****

Még egy nagyobb fát sikerült kivágni saját magam alatt... Mindegy de legalább vége van, minket meg legfeljebb kiraknak a rossebbe, a lakásból az összes szaros cuccunkkal együtt, azt majd meglátjuk hogy lesz.
Ekkor mint derült égből villámcsapás kiderült, hogy az egyik bentlakásos lány egészségügyi okok miatt nem tud visszajönni, és lenne valaki helyette, de neki meg kéne lakás a környéken, mert amikor nem lakik bent akkor kellene valahol laknia, szóval felajánlottunk neki. Na akkor hozzánk jöhet... És ezzel megoldódottnak is tűnik az egész. És gondolta, hogy lehet, hogy majd most már lassan egy hónap után fogok tudni aludni.. De nem adják az a pár felhőtlen órát olyan könnyen ám. Mert Ekkor jött az, hogy Krisztina mégsem akar kiköltözni, illetve, hogy az a február 2 az az inkább 15-e, és egyébként meg ha még akar, még egy hónapot kifizet, és akkor marad márciusig.. hogy az a hédervári mennydörgős hosszúszakállú magabiztos mocskos eget.... az új lány megérkezett 31-én és ekkor teljesen teljesen kizártnak tartottam, hogy azt a hátralévő minimum két hetet úgy fogjuk eltölteni, hogy valaki alszik a nappaliban, tehát no reggeli KV, no TV, no szabad mozgás, ami 2-3 napra tökéletesen megfelel, de számomra a beláthatatlan határidő túl messzi volt. Szóval szó-szót követett, és Krisztina felfújta az arcát, és átköltözött 3 házzal odábbra, Anzelikához. De még mindig nincs vége, mert aztán csak beállított valamelyik nap, hogy én akkor most az ő pénzének a felét adjam vissza, mert 15-ig ki volt fizetve.... micsoda????? Drágám, én az összeset kifizettem már a víz, gáz, villany, internet, tv, telefon, önkormányzat, és az ügynökség számlájára, szóval az ő ajtajukon kellene kopogtatni, hogy te szeretnéd a részedet vissza, csak vigyázni kell, emrt ha ügynökség akarja leperelheti rólad a hátralévő 4 hónapot... üpsz... Na bumm. Ekkor kezdődött az ordítozás, az ajtócsapkodás és a mindenki rohadjon meg pont ott ahol van. Én próbáltam érveket felsorakoztatni, de nincs egy befejezett mondatom sem. Aztán a végén feladtam. Nekem már elegem van az egészből, akkor lett igazán elég amikor birkatürelmű Simon is felemelte a hangát. De aztán kb egy 20 perces oda vissza parttalan vita után megtörtént a végső ajtócsapás, és remélhetőleg ezt a fejezetet lezártuk.
És akkor, hogy mi is a véleményem az egészről? Nem értem, hogy valaki 40 évesen hogy viselkedhet ennyire gyerekesen, szerződést szegett, ami persze megengedett, de nagylány módjára vállalni kell a következményeit, szívből sajnálom, hogy nem fizettetünk vele kauciót, mert így túl könnyen megúszta. Fel kell nőni, ezt velem a UPC, meg a T-Home megtaníttatta. Aláírtál két évre, remek, elköltözöl, remek, azt szabad, viheted a cuccod, de természetesen mivel nem vagy vételi körzetben így sajnos a szolgáltatás nem elérhető, a büntetést meg ki kell fizeni

De csak, hogy nehogy ennyivel vége legyen a történetnek, a boltban (ahol önkéntesként dolgozom) is történtek dolgok, múlt héten az egyik ott dolgozó nő behozott egy doboz bonbont, hogy karácsonyra kapták nem szeretik együk meg. Hát mondanom sem kellet, hogy unszolni nem kellett senkit, mert frankó belga csoki volt. 4-5 szemet ettem, csakúgy, mint a többiek, és ezzel még nem is lenne baj, csakhogy másnap hív Anitha a manager, hogy mit tudok a csokiról, mert aki bevitte keresi.. mondtam neki, hogy ettünk belőle párat, és voltunk ott 5-en, tehát jutott is meg marad is. Nade hogy az egy fél kiló bonbon volt, és hogy tűnhetett el, ki volt aki hazavitt belőle. Mondtam neki, hogy teljesen kizártnak tartom, hogy bárki is ellopta volna közülük az amúgy nekünk otthagyott csokoládét, és hogy most akkor mi is a probléma. Na mindegy. Görgött tovább a történet, és kiderült, hogy az volt a baj, van ott minden szerdán egy fogyatékos srác (szintén dolgozni), akivel mindig van egy ápoló, és hogy ő is evett belőle... Azt a kicsinyes mindenségét a világnak. Mert hogy neki nem volt joga, mert ő ott nem önkéntesként dolgozik, hanem fizetést kap érte. A történet egészen egy hétig görgette magát, mint a ganalytúró, mert következő szerdán amikor mentem azért még csak megkérdezték, (úgy, hogy az ápoló is jól hallja) hogy ugye nem én vittem haza, na erre a csaj berágott, és kiment venni egy doboz bonbont, becsomagoltatta, és odaadta a nőnek, csak, hogy már a száját tegye súlyba... És én ugye azért dolgozom, ott, mert szeretem a környezetet, ott mindenki ingyen dolgozik, tehát nincs furkálódás, meg pletyka, csak megcsinálják az emberek a dolgukat, és mennek haza, és boldogok, hogy abból a pénzből amit megkerestek ma legalább egy gallon tiszta vizet elő tudnak állítani aftikában a szomjazóknak. De az otthoni előző napi cirkusz, mert a csokoládé sztori már egy kicsit sok(K) volt nekem aznapra, de sebaj... hazamentem, majd Simon ugyanazzal a lendülettel közölte, hogy elhagyta a tárcáját, benne minden cuccával!!!!!!!.

Ez még csak az év második hónapja, de szeretnék már egyszer végre úgy ágyba menni, hogy nem idegeskedem halálra magam, mert már unom, nagyon.... nagyon.... !
Köszönöm

ui.: Több szomorú bejegyzés nem lesz (remélem)

2011. január 7., péntek

2011 Január,

avagy amikor az ember megismerkedik, a "Laundry", az "OH - azaz ordítva hányás", és a körömleválás fogalmával. De ha negatív lennék azt mondanám, nem.. nem indul jól az év.

Történt ugyanis, hogy Simon egyik barátja átruccant hozzánk, egy kis elő-újévi vigadalomra, minek következében (én sajna dolgoztam aznap éjjel) ezek hárman (Krisztina, Simon, plusz a haverja) minden létező alkoholt felszlapáltak a házban, és mikor már nem volt több, elindultak a pezsgő warminsteri éjszakába. Ahol iszogattak még egy keveset, és addig nem is volt baj, míg a délután leküldött bolonyai-gyomorkoktélt nem próbálták leöblíteni egy vaskos Guniniss-el. A részleteket nem nagyon tudom, mert nem volt aki beszámoljon róla, viszont, ami a 12 órás műszak után fogadott az durva volt:
- fürdőszoba: csak a WC-be nem sikerült beletalálni, azonkívül minenhová (külön tekintettel a szegleteket, amik kitakarításához be kellett áldoznom az alig egy hetes fogkefémet (sebaj új év új kefe))
- folyosó: pár hányáos tenyérnyom a mangólia falon (nem vészes, lemosható)
- ágynemű huzat: kuka
- ágynemű: mosoda
- ruhák: áááááááááááááááá mosoda
- világos padlószőnyeg (itt lett sok, pedig én kemény társaságon edződtem): reménytelen...
- szoba fal: mégtőbb "á"
Csak a reggeli felderítés alkalmával annyi bolonyai maradék ragadt a zokimra, hogy abból egy éhező család száját be lehetne tömni.
Úgyhogy amint a bolt kinyitott eliszkoltam szőnyegtisztítóért, a "koszos" dolgokból pedig két jól elkülönített kupacot képeztem, a "teljesen reménytelenül összehányt dolgok", és a "még lehet rajta segíteni holmik" halmaza. Aztán eszembe jutott, hogy ha mosógépbe ezeket így beteszem, akkor max megforgatom a cuccokat a pürében, tehát felkerekedtem, és beszereztem némi aprót az egész cuccal elcsettegtem a laundryba...

Kicsit el is érzékenyültem, mert életem első "nagyüzemi ruhatisztítása" volt, és mióta a BKK-ból elköttem egy ilyen nagy gépet sem érinthettem és ezeket szabadon lehetett 4 fontért uralni! Vettem hozzá mosóport (mint a nagyok a filmekben) meg öblítőt és nekiláttam. Az eredmény még számomra is meglepő volt... két órával később minden mosva és szárítva volt, készen, a hazamenetlre. Köztük a paplanok, párnák ágyneműk, lenyűggözö, csak ajánlani tudom... remek volt. (mosás közben meg lehet a sorstársakkal cseverészni, vagy Sodokuzni, vagy mélyen elgondolkozni az élet nagy dolgain.)
Összefoglalva meg kell állapítsam, hogy a Laundry az élet talán legpraktikusabb, célorientált, életmentő, gazdaságos, időtakarékos találmánya csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

Romok eltakarítása otthon nem volt egyszerű, de délután kettőre azon is túl voltam. Pont sikerült, mire a tálsaság megébredt, és a felkelés üdvözítő érzésével elmentek kirakni a következő adagokat... Simon remekül szerepelt, sokszor nem is tudtam, hogy most tulajdonképpen a fajdalomtól ordít, vagy egyszerűen ordítva hány, de a sokadik után rájöttem, hogy ezen kár is gondolkoznom. Hosszú takarítások, és néhány jól irányzott megvető pillantás után kialakítottam magamnak egy steril sarkot a lakásban, és megpróbáltam aludni, felkészülvén a következő éjszakás műszakra.

És a szilveszter csak ez után következett... ami egyébként remekül sikerült Swindonban voltunk Mariannéknál házibuliban volt ott kareoke, meg minden, nagyon jó volt a fényképek beszerzése még folyamatban .. majd prezentálom.

A felsoroltaknál sokkal fájóbb élmény az a tény, hogy a bal kezem középső ujjának körme az örök vadászmezőkre távozott (illetve csak távozóban van). Nyolc évet dolgoztam úgy "konténergazdag" környezetben, hogy ilyen soha nem történt, most meg a SAJÁT UJJAMRA CSUKOM AZ AJTÓÓÓÓÓÓTTTT! Egyszerre háromra egyébként, de a köröm, csak az egyikről fog leesni. A nagy esemény után első felismerésemben azt sem tudtam merre menjek, egyszerűen álltam a feketedő ujjaim felett, és nem hittem el, hogy ennyire hülye lehetek. A tény legalább anyira fájt, mint a kezem. De aztán Simon elkapott, és bedugta a hideg víz alá, ami ettől még jobban fájt, de valószínűleg ez mentette meg a másik két ujjamat.

És hogy ennek az egésznek mi a konzekvenziája? Még eddig nem gondolkoztam el rajta, de egy már biztos... nem költözöm el a laundry környékéről!!!! Illetve nem főzők paradicsomos ételt, ha Simon haverja van érkezőben :D

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban