In memoriam kisautó

Szomorú történet ez, csak erős idegzetűeknek javasolt. (Én még mindig nem tartom magam elég erősnek hozzá, de mivel volt igény a köz részéről ezért megpróbálom papírra vetni)

Jó regőshöz híven kezdem az elején:

Már nagyon régen nem írtam, mert beletemetkeztünk a szürke hétköznapok forgatagába, amikor csak telnek a napok, mindin különösebb esemény, és sorsfordító csapás nélkül. Amikor az ember hajlamos felróni a sorsnak, az egyhangúságot, pedig csak ki akar lépni a szürkeségből... Én ugyan nem így gondoltam, de egy tollvonással vége lett a szürkeségnek.

A történet négy jól elkülöníthető, de mégis összefüggő részre osztható:

1. Peugeot story...

Januárban Simonnak már égetően szüksége volt egy autóra, tehát fogtuk magunkat, és minden félretett pénzünket és megvettük a francia piac remek termékét Ágnest (utóbb a volt középiskolai osztályfőnökömről neveztem el, mert őt utáltam még ennyire). Ágnesnek nem voltak rossz és jó napjai... Csak rossz napjai voltak, folyt belőle az olaj, semmi ereje nem volt a motornak, az első pillanattól kezdve csak a baj volt vele, és miután kikerült a kisautó (3. fejezet) még meg is sértődött, és már nem csak a baj volt vele, hanem komoly pénzeket is kellett rákölteni. Végül a hálátlan fattyú megbukott a műszakin, (katalizátor, fényszóró emelő motor, gumiharangok, kipufogó) az ezen eszközökre költendő pénz pedig meghaladta volna egy AUTÓ árát, tehát cseppet sem vérző szívvel megpróbáltuk eladni. Igenám. De ki vesz meg egy ekkora romot? Időközben találkoztunk internetes csalókkal, de persze egy szem érdeklődő nem jelentkezett a hirdetésre (a csalókat kivéve, ami szintén megérne egy blogbejegyzést). Ágnesnek csak a seggéről hagytam meg képet, és hhogy miért azt nem is tudom megindokolni... Talán mert ezt érdemelte!

2. Honda story...

Fejvesztett keresést folytattunk a csereautóért, és nagy szerencsénkre találtunk Swindonban egy 2002-es Honda Civic-et, egy kereskedőnél, motorikusan rendben van, de mivel itt angliában a karosszéria helyreállítás árából limuzint lehet venni, itt ott ütött kopott volt. Ezt látván Simon szeme felragyogott, átváltott alkudozó üzemmódba, és csak repkedtek a számok. A pakisztáni kereskedő arab lévén többször hagyta ott Simont, amikor meghallotta végösszeget, de mindig visszajött, és folytatódott a parázs vita. Ez a korábbi charity shophoz képest semmi nem volt, az arab csak üvöltött a haját tépte, végül megvette a szakadt lejárt műszakis tökéletesen használhatatlan Peudeot-ot 680 fontért aminek a kocsi akkor kb a negyedét érte és még engedett 300-at a Honda árából. Majd elmentek a fiók tesztkörre.. hát bizony kopottak a fékbetétek, de azért megvesszük, szerződés, adásvételi, kápé, meg ilyenek, ekkor Simon hirtelen ötlettől vezérelve megnézte a pótkereket is (tükör-radiál) és vérben forgó szemekkel közölte az arabbal, hogy ez csalás, mert ez egy szar kerék, e helyett már holnap kell vennünk egy másikat, erre a csóka benyúlt a kasszába, átadott egy húszast Siminek, kezet fogott vele, és becsukta mögöttünk az iroda ajtót. (Szerintem felhívta az édesanyját, elbúcsúzott tőle, és felgyújtotta magát). Ez ezzel tulajdonképpen boldogságban is zárhatnánk le a történetet. DE....

3. A Fiat story... avagy Kisautó mennybe megy, pontosabban a zúzdába

Kis költői túlzás ugyan, de be kell vallanom, hogy megkönnyeztem egy másfél tonnás vasdarabot. Történt ugyanis, hogy kedden mi megvettük a Hondát, és Simi ment is vele boldogságban úszó szemekkel dolgozni, tehát kis világunk a helyére zökkent, igenám, de rá másfél napra rá, Csilla (kollégám) kölcsönkérte a Fiatot, hogy bemenne vele a dokihoz, egészen 500 méterre jutott a háztól, keskeny út, nagy sebesség, mindkét fél elmérte a kanyart és középen találkoztak, majd a fizika törvényeit, és a padka vonalát követve 2-300 méter után megálltak az ellentétes irányokban. Szerencsére mindenki épségben szállt ki a kocsiból, de a kezdeti sokk után jött a felismerés, hogy na akkor hogy megyek be dolgozni. Anyagilag remek helyzetben voltuk eleve, mert amit a Peugeot nem emésztett fel az elment a Hondára, szóval egy héten belül megvenni a második autót... na ez a kihívás. Mindezt úgy, hogy mindketten minden nap dolgozunk, Tesómék egy héten belül jönnek két hétre nyaralni, és a kocsi nélkül, itt maximum malmozhatunk, vagy vízibiciklizhetünk, vagy megszámolhatjuk a kacsákat a helyi tavon, de ennyi... Szóval nincs mese kell a kocsi. És hogy tetéződjék a boldogság, jött egy levél a cégtől aki elvitte a kocsit, hogy 7 napon belül jelentkezzünk a kocsiért (350 font társaságában ami a szállítás, és a tárolás díja) vagy különben bezúzzák. És a biztosító még nem szemlézte, a hitel még nincs kifizetve, cuccaim még benne (plüssteknős, Bp. térkép) Szóval megjelentünk a helyszínen lefotóztuk a biztosítónak amit le kellett, kiszedtük a még menthető dolgokat, elmorzsoltunk néhány könnycseppet és érzéki búcsút vettünk a kisautótól... Két nap múlva ment a zúzdába...

4. A Skoda Story...

Eleve 4 ajtós... számomra túl praktikus (by Máté, és igaza volt), semmi faxni, semmi extra, olyan mint egy alap telefon, lehet vele hívást kezdeményezni, és fogadni, és ha szerencséd van akkor sms-t is írhatsz (összefűzöttet). Itt találtuk a szomszéd városban, a cél az volt, hogy a meglévő pénzünkön olyan kocsit tudjunk venni, ami bevisz melóba, és legalább jövő évig nem kell műszakiztatni. A meglévő pénzünk persze konvergált a nullához, de nem szerettünk volna még egyszer a Peugeot hibába esni. Szóval kinéztük, látszólag rendben volt vele minden, persze a kuplungja szar, hegynek felfele nincs ereje, de legalább zöld. Szereltetni majd talán szeptemberben leadjuk, de akkor is csak a legszükségesebbeket... Van rajta műszaki jövő májusig, addig hajtom, aztán majd visszamegyünk a pakisztáni dealerhez, addigra talán felépül a sérüléseiből, és a Simon okozta traumából.

P.s.: A plusz két ajtó meg csak azért van a kocsin, hogy azon rendszeresen letekerve maradhassanak az ablakok, ezzel rothadtá áztatva a szőnyeget...

Dalmatafürdő

A férjezett nők élete nem csak játék és mese....

Az egész történet elég régen kezdődik, ugyanis Simon korábban (~15 éve) elkövetett valamit a haja ellen, igy az bizonyos helyeken őszül. (Azt hiszem jobb ha nem tudom mit csinált vele - mert ez valami nagyon hasonló lehet, mint a szőrtelenítő krem az arcára... Amitől aztán egy életre sebhelyes marad a képe).

Szóval marad a hajfestés, mint elfogadott tény, amivel aztán a lakás bármely pontját szabadon össze lehet maszatolni. A szobaszőnyeg mar festékes, csakúgy, mint a fal és a radiátor (nincs tükör a fürdőben, szóval a szobában való festés, a tükör miatt indokolt). De én mint morgó medve (illetve medvéné) már többször szóvá tettem, hogy véleményem szerint ehhez a folyamathoz nem kell tükör, illetve, ha nem szeretnénk ha a befizetett kauciónk a szőnyegcserére menne el, akkor bizony, az én uram becsetteg a fürdőbe, és ott "maszatol". Ennek az lett az eredménye, hogy furdaló lelkiismerettel, de titokban maradt a festés a szobában, de már nagyon óvatosan, kizárólag amikor már biztosan elmentem dolgozni, és minden jó alaposan letakarva törölközőkkel, hogy még véletlen se vegyem észre, de nem is ez a lényeg. Hanem mivel mielőtt elutazott előtte délután kicsit összemordultunk, majd én elmentem dolgozni, ő meg még pakolgatott meg készülődött az egy hónapos hazamenetelére.

Este megbeszéltük, hogy reggel annyira kell sietni, hogy már be sem jövök a lakásba, csak várjon a kocsinál, a másikat leparkolom, Fiatba behuppanunk, és irány a reptér... Áll a kocsi mellett megbánó mélabús szemekkel (egy percere reméltem, hogy működött a előző délutáni dorgálás), erre megszólal. Hogy mielőtt elmegyünk mindenképpen tegyem le a cuccaimat, és mellesleg szeretne mutatni valamit... Ajajjjj... Ez még az ősi kelták szerint is rosszat jelent...

Bármennyire sürgetett ez idő, bementünk cuccok lerakva, megbánó fekete szemek a padlóra merednek:

"A fürdőről van szó... (csend) ... Mert tegnap festettem a hajam, és mivel kérted, hogy hagyjam abba, ezért a fürdőben festettem, hogy nem vedd észre ... (csend) ... és hogy véletlenül se festékezzek össze semmit ezért a fürdőkádban zuhanyzás közben akartam lemosni.... és elfelejtettem, hogy alacsony a plafon... és hidd el nem direkt csináltam. ... És nem is bocsánatot kérek, hanem azt hogy légy szíves ne foglalkozz vele, hazajövök, és kijavítom, ígérem, és ezt most úgy ígérem, ahogy ég nem ígértem semmit".... Alig bírtam visszafogni a nevetést... Megnéztem a fürdőszobát, és tényleg rettenet volt, de most először nem tudtam haragudni, inkább úgy éreztem, hogy győztem, nevelésem elérte a csúcsát. Már nem félek a gyerekneveléstől sem. És abban is biztos vagyok, hogy Simon a legártatlanabb ember akit valaha a hátán hordott a Föld.

De ezzel még nincs vége, mert amikor hazajöttem a reptérről, akkor vettem észre, hogy ő nem csak megpróbálta lekapargatni, meg lemosni a foltokat, hanem, mi jutott eszébe, na mi? Az egyetlen festék mi a lakásban van (a spektrum minden színében) az a körömlakk... Aminek az lett az eredménye, hogy a sárga falon lévő fekete foltok, most szürkék, és gyöngyházfényben csillognak. Holle-anyó sem kívánhatnak magának szebbet.... Akár hányszor a foltokra nézek elkap a röhögés... körömlakk?

Hétvége

Jelentem, remek hétvégénk volt. Az angol időjárás több ponton meghazudtolta önmagát, egyrészt mert nem esett, másrészt mert beborulva sem volt, harmadrészt, mivel reggeltől sütött a nap, még meleg is volt... Bár ez az utolsó nap nem tudott felhőtlenül boldoggá tenni, mert az kissé eszelősre sikerült a reptéri transzferek közben szinte minden esetben a képembe tűzött a nap (összességében 800km = messze lakunk Londontól, illetve az azt körülvevő repterektől):

Néhány kép bizonyítékul:

Stonhenge x+n.... Lassan olyan lesz ez nekem mint az esztergomi bazilika. (De egyébként odafelé, gondoltam felavatom az új GPS-t, és kipróbálom.... 20 mérfölddel mentünk csak többet, és 3szor kellett megfordulni, továbbra is inkább marad az analóg módszer)

Salisbury katerdrális: itt elég kellemes meglepetés ért minket, mert az esti koncert (Beethoven) főpróbáját tartották, remek volt. Szívem szerint maradtam volna ameddig csak lehet, de Gyuri bal szemöldöke a második tétel után rángani kezdett... Nem volt mit tenni, rögtön kompenzálnunk kellett egy csokis mufinnal, és egy pohár kávéval a katedrális előtti padon.

Koncert (az meg ott középen egy igen designes szökőkút tele vízzel)

Ős-canga műanyag gyereküléssel (ISO2011): mindez a katedrális árkádjában...

Muffin után boldogan:

A kis híján egy órás NEXT utáni hajtóvadászatunkról sajnos nincs, kép bár a gyalogmódba állított GPS-en a pöttyök elég viccesen mutattak. Miután a boltot megtaláltuk, és Delfin kivásárolgatta magát vissza felé a rövidebb úton már nem volt baj. :D

Bünti

Ha más meséli nem hiszem el:

Pár napja kaptam a budapesti címemre egy ajánlott szelvényt, a Vas megyei rendőrkapitányságról. Gondoltam is, hogy végre megjött a csekk, mert amikor jöttünk kifelé kocsival lefotóztak az osztrákoknál a 80-as táblánál 90 körül, szép nagyot villantottak rögtön a képünkbe. DE NEM...

Több dolgot nem értek:

- Mi a rosseb ez? Most akkor értesítenek, hogy megszüntetik a gyorshajtásra kiszabott büntetést (eljárást ellenem, mert elfelejtették kiküldeni a csekket 11 hónapig?

- Fellebbezhetek, ha nem értek egyet a döntéssel, befizetek 8000Ft-ot különböző okmánybélyegek formájában és már fellebbezhetek is a döntésük ellen, hogy végre befizethessem a 30.000Ft-ot.

- Miért csak a héten érkezett? Eddig hol volt, nem mintha hiányzott volna...

- Hogy kerül Nyergesújfalutól (ami Komárom-Esztergom megye) Vas megyébe?

- Hol van az osztrák speedingeléses csekkem, mondjuk nem leszek megzuhanva, ha az is csak ebben a formában érkezik ... Hajrá Police!

Vasárnap

Egy valami azért biztos, csak az érzi magát idekint felhőtlenül boldognak, akinek odahaza nincsenek barátai. Vagy valamilyen perverz módon élvezi a kétszínűséget, és a hátbatámadást.

hüp-hüp-hüp

Kisautó-nagyautó

Most hogy kihoztuk a kisautót (ami egyébként semmivel nem kisebb, csak 2 ajtóval kevesebb) a másik féltékenységi drámába kezdett.

Ami remek, de ez a dráma neki egy kulpungjába került, nekünk meg "okosba" is 250angol királyi fontba... Ja és leszakadt a bal első gumiharang, de ettől még nem dőlnék a kardomba, viszont a vezérműszíjnál a rossz kuplung miatt kilazult a feszítőgörgő ami már az ősi kelták szerint is rossz jel, szóval az is cserére vár, mert "kotyog" a vezérműszíj... Arra gondoltam, hogy a következő autószerelő tanfolyamra csak be kéne valamelyikőnknek iratkozni, mert abból még a doktori disszertáció is kevesebbe kerül, mint maga a szereltetés. ...

Kiút

Anyagi okokra való hivatkozással a kisautó kihozatalára kényszerültünk. És mivel a fényposta elavult dolog, meg nem férne el a Fiat az ablakban ezért az analóg módszer, azaz a kerekeken való kigurítást választottuk. A paraméterek a következőek:

- 1910 km (ajtótól ajtóig)

- 6.0 l/100km (téligumival, autópályán, agyig rakva)

- 89km/h átlagsebesség

- 2,5 tank 95-ös

- 2 dl 15W-40

- 5 téliszalámis szendvics

- 14 kókuszgolyó

- Mindez egyébként bő 200 fontból jött ki (bár a kókuszgolyó megfizethetetlen)

Az volt a durva, így utólag, hogy a google km-re pontosan megmondta az utat... Ellentétben a GPS-el, amit akkor kapcsoltunk ki először amikor keresztül akart vinni a délutáni csúcsforgalom derekán Bécsen. Aztán mondjuk szintén nem sok hasznát vettük, mert folyamatosan félre beszélt. A legutolsó húzása az volt, amikor a Dunquerke kompnál majd egy órán keresztül vezetett minket a rossz irányba, majd a helyi timföldgyár előtt a földúton közölte, hogy most meg már csak forduljunk vissza, és induljunk el totálisan a másik irányba. Szóval az autóval való kijövetelt bárkinek ajánlom, a GPS-t viszont továbbra sem. Szemléltetésül egyébként:

Az út alapvetően egyébként jó volt, Elindultam Esztergomból, a szegény agyig rakott kisautóval, és reméltem, hogy legalább Tatabányáig elérek anélkül, hogy tömegkatasztrófát okoznék a jobb oldalon való vezetésemmel (de szerencsére nem volt gond ... kihalt volt a Tarjáni szerpentin). Felvettem Csillát, és már fent is voltunk az autópályán. Bécsig zökkenőmentesen haladtak a dolgok, de amikor a GPS letérített minket a szemmel láthatóan jó irányból, be a dugóba akkor kicsit morcos, voltam, egyrészt, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy hamarabb hallgatok a masinára, mint a józan eszemre, másrészt, meg, hogy az istenbe fogok végül visszafordulni, de aztán dobtam egy Pesti balos (jobb-jobb-jobb) és már csak vissza kellett találni a pályára. Aztán tulajdonképpen itt következett a 700 km unalmas német autópálya, a tájban, éjszaka lévén nem tudtunk gyönyörködni, illetve emlékeim szerint nincs is nagyon miben. Itt már annyira jó időt futottunk, hogy Köln magasságában megálltunk egy kis alvás-pihenésre egy leállóban két kamion között. (elég félelmetes volt mert nem hiszem, hogy észre vette volna a kamionos, hogy reggel csipásan áthajt rajtunk, szóval végig csak félszemmel aludtam, a másikkal a kamiont néztem). Aztán reggel cseppet sem kipihenve, de átfagyva, és elcsigázva folytattuk utunkat a fejlett kávémentes nyugat felé.

Mert ez nem tudott nem feltűnni, és nem bosszantani, hogy többször próbálkoztunk kávét inni, olyan rendeset, ami legalább fele-fele arányban tartalmaz kávé szemeket, és nem csak kőolaj származékokat, de nem ment, írd, és mond csak automatás kávé volt végig. Úgyhogy többet erre nem megyek, ha Olaszországon keresztül mentünk volna tuti lett volna habos kávé, több féle is... Bár arra talán kicsit hosszabb lett volna a kompút.

Kávé híján fáradtan gurultunk tovább, észrevétlenül haladtunk át Hollandián, és Belgiumon, és léptünk be Francia országba (onnét tűnt fel, hogy már másik országban vagyunk, hogy itt már végképp nem lehetett kimondani a városok nevét, de a felvezetés jó volt egyébként. Anyagi megfontolásból a Dunkiri (máig nem tudom, hogy kell helyesen írni, de így mondják, úgyhogy helyesen leírva talán így néz ki: Dunaújváros) kompot választottuk, - és még úgy is, hogy a GPS órákon keresztül vezetett minket félre - elértük a két órával korábbi járatot, ami viszont a csatornán lévő kellemetlen időjárás miatt annyira hullámzott, hogy már fél úton a halálomat kívántam, akkor már mondjuk másodjára 2-3 órán belül. (A gyomrom megnyugtatása végett vettem egy zacskó nagyon savanyú gumicukrot (segített egyébként), meg a figyelmemet is elterelte.) Ugyanis, az Dunkiriben való "eltévedés" nem volt belekalkulálva az útba, és nekem már az autópályáról való letéréskor 5-ös bőrfoci méretű volt a hugyhólyagom, és ezen cseppet sem segített, hogy sehol nem lehetett megállni, próbáltam, de nem volt rá lehetőség. aztán a nagy kavargás közepette megtaláltuk a tábla rendszert ami elvezetett a kompig, de ott meg egyből be kellett állni a sorba, itt volt egy olyan pont, amikor, gondoltam, hogy simán oldalba vizelem a jegykezelő bódét, nemzetközi bonyodalom ide vagy oda, de aztán gyorsan lekezelték a jegyünket, és bent pedig mint egy őrült, mindent magam mögött hagyva eliszkoltam a mosdóba. De térjünk is vissza az eredeti tárgyhoz, hullámzó tenger, hányiger, és a többi. A rossz időjárásnak köszönhetően egyébként pont akkor kötöttünk ki amikor a két órával későbbi járattal kellett volna. De itt jött a káosz. Aki volt már Dover partjainál kocsival az tudja miről beszélek, (GPS jel nincs, ha lenne is akkor sem hallgatnék rá, 1600 km után egy bal-kormányos autóval elkezdeni vezetni a másik oldalon, egy olyan helyen ahol még sosem jártál, és a kamionok bármikor eltiporhatnak, szerintem több, mint kihívás. Lassan azért felkeveredtünk arra az autópályára mire kellet, és irányba álltunk végre haza felé. Mondjuk az M25-ön a délutáni dugó nem hiányzott, de választani kellet, hogy vagy nap közben Németország, vagy este Anglia, és akkor már inkább az utóbbi. pár órás megpróbáltatás után végre hazaértünk, kipakoltuk a kocsit, és csak, hogy teljes legyen a béke és a boldogság, elkezdhettem ordítozni a SKY-al (ő a telefonos, internet és TV szolgáltatónk), mert amíg távol voltunk kikapcsolták a telefonunkat. Mondjuk volt az a pont, hogy az ügyfélszolgálatos érezte, hogy neki most vissza kell hívnia, mert még a végén rontást küldök rá.

Ki is derült a végére (30 perces emelt díjas beszélgetés kapcsán) hogy azért kapcsolták ki a telefont, mert sokat használtuk. (ez egyébként kísértetiesen emlékeztet arra, amikor közölte az okmányirodában a csaj, hogy azért csak elő kéne kerítenünk azt az ellopott jogosítványt, mert az megkönnyítené a helyzetet... no komment) Szóval kikapcsolták a telefont, mert az előző héten kimagaslóan megugrott a számlánk, persze, mert egy csomó dolgot intéztünk telefonon, meg Csilla hívta Zimbabwét, és tudtuk, hogy sok lesz (mondjuk, hogy ennyire azt nem), de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy kikapcsolják. Mert elmaradásunk nem volt egy fillér se, ez hivatalosan az április 4-én érkező számlán lett volna rajta... De jobb a békesség kifizettük, és már csak két nap múlva rájuk kellett telefonálni, szintén emelt díjason, hogy akkor miért is nem kapcsolják már vissza. Ezt a cirkuszt a végén leszámítva szerintem tapasztalatnak mindenképpen jó volt, kisautó remekül szolgált, és azóta is rengeteg hasznát veszem, szóval megérte, aztán fél év múlva majd meglátjuk, hogy hazavisszük, vagy regisztráljuk idekint.

Büntetés

Ma nagyon, nagyon durva büntetésben részesültem!

Egy ismerősöm kitörölt facebookról... hallottam már mondjuk ilyet, de főleg a kamaszok, és a személyiségzavaros emberek körében divat a dolog. A dolog az "Elvetted a babámat, megmondlak a mamámnak" elven működik, megmondod az igazat, és tessék, pedig az embernek mindig azt szajkózzák, hogy tessék szépen őszintének lenni. A túrót, most már több éves tapasztalat, hogy az őszinteség csak akkor ildomos, ha valakit igazán meg akarsz bántani, egyébként meg légy felszínes és képmutató.

Mindemellett nem gondoltam volna, hogy ép, érett, gondolkodó, önálló, felnőtt emberek ezt a mai világban "fegyverkét" használják... Nem értek veled egyet, vigyázzzzzz mert kitöröllek és majd akkor meglátod, hogy mennyire rossz lesz neked!

Szóljatok ha nem fejlődtem volna a korral, így viselkednek a nagyok?

ui: azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy erről még blogbejegyzés is készítek egyszer. ....

Taxi

Ezt kapjátok ki: ma már Simon hozott munkába, mint hivatásos taxisofőr!!!!!

ui: Most, hogy megkerültek a papírjai...

Megkerült

Ez egy olyan ország, ahol az elveszett irattárcát leadják a városi könyvtárban, és még a pénz is benne marad!

ui: Szóval aki aggódott volna, abbahagyhatja, mert meg lett Simon minden papírja.

2011 eleje

Hogy miért nem írtam sokáig? ... Hát úgy voltam vele, hogy ez alapvetően egy vidám hangvételű blog és nem szeretném ha átmenne egy sablonos telepanaszkodom az étert közhelygyűjteménybe, de már annyian érdeklődtek, hogy mi van, velünk, meg hogy rég hallottak felőlünk, hogy végül csak megírom az elmúlt pár hét történeteit.

Még ha negatív is, és majd legfeljebb pár év múlva nevetek rajta.

Új évig nem volt semmi gáz, bár az összehányt lakást vehettem volna intő jelnek, aztán újév napján hazajöttünk az egyébként nagyon jól sikerült szilveszteri buliból, és Krisztina karba tett kézzel megzuhanva, karikákkal a szeme körül, és eszelős tekintettel fogadott minket és közölte, hogy kiköltözik, mert ő ezt nem bírja tovább (gondolt itt a munkahelyi dolgokra). Hát erre annyit tudtam mondani, hogy hát boldog új évet neked is drága lelkem. Mert ugyan mindannyiunkat, szerződés köt a lakáshoz, május közepéig, de kauciót meg csak mi fizettünk mert K. akkor (is) pénz híján volt, szóval a mi nagylelkű gáláns felajánlásunk eredménye az lett, hogy jól kivágtuk magunk alatt a fát. Eztán volt pár nap "adafeldolgozás" és elkezdődött az agyalás, hogy akkor most mi legyen, mert ha mi is kiköltözünk Simonnal, akkor 900 fontot bukunk, és soha többet angliában nem tudunk legális úton lakást kivenni. Ha maradunk akkor ketten nem tudjuk tovább fizetni a lakást mert egyszerűen túl sok. És akkor megkezdődtek a lehetőségek felsorakoztatásai:

1.1. Mivel Krisztina megy így mindenképpen kell a helyébe valaki, ami majd biztosan boldogan ki fogja venni tőlünk a lakást... Ez jól is hangzott, és a legkézenfekvőbb megoldás volt, ... de: Kiki közölte, hogy neki itt van az unokaöccse....

és itt lépett be a 2-es számú terv....

2.1. és hogy ő szívesen kivenné tőlünk, mert ahol most lakik az egy putri, és kb annyit fizet mint amennyit nálunk kellene. Ez az érv aztán megbukott, mert Miki kisvártatva hazament megtanulni angolul...

3.1. Aztán jött az újabb lehetőség, Kiki marad, és innét jár be, és majd a beosztást az új helyén hozzá fogják igazítani.. pont úgy, mint a pápához a déli harangszót a vatikánban, de sajnos ez sem jött össze.

1.2. Visszatértünk az egyes tervhez, avval a módosítással, hogy ekkor már a cég is tudta, hogy Kiki szobája kiadható a következő csajnak, mert a mivel céges ház nincs a környéken, ezért elég nehéz lett volna megoldani nekik az új lány lakhatását.

Mindez idő alatt jöttek még elő dolgok Kikit felfüggesztették (saját hibáján kívül), mert berágott rá a rendőr barátnője, amiért félrészegen megfojtogatta.. szóval nem dolgozott egy darabig, és volt ideje gondolkozni, és akkor újra kinyílt Kiki mókatára, és nem is tudom, hogy van e görög számok között olyan nagy amivel le lehetne írni az össze felsorakoztatott verziót. Mindezt persze úgy, hogy mindenkinek szigorúan szomorúnak kell lenni, meg depisnek, mert aki vidám az barom, meg deviáns, egyébként meg ha nem vagyunk szomorúak akkor azt legalább csendben tegyünk mert K. alszik (főüzemben ő azt csinálja) .

Aztán eljött az x+n-dik verzió, amikor bedobtam a törölközőt, dolgozván akkor már hatodik napja éjjel, és nappal meg a másik céghez kellett mennem tréningre, vagy a csaritibe, az önkéntes meló miatt, szóval volt bajom, és K. megkérdezte, hogy akkor most az lesz, amit én akarok, és hogy mit akarok...

Azt, hogy ez az egész véget érjen... és mondtam neki, hogy nekünk a legjobb az lenne, ha kiköltözne, mert én már nem tudom követni az eseményeket, és itt csak mi ketten veszthetünk, mert a mi kauciónk lóg a levegőben már hetek óta.

És végre megszületett a döntés, hogy febr. 2-én kiköltözik. Még aznap szóltak a cégtől, hogy ez remek, de a csaj aki a helyére jön itt lakik a környéken, van egy férje, és egy kislánya, és természetesen esze ágában sincs költözni.... SHIT.... FUCK.... SHIT..... F*****

Még egy nagyobb fát sikerült kivágni saját magam alatt... Mindegy de legalább vége van, minket meg legfeljebb kiraknak a rossebbe, a lakásból az összes szaros cuccunkkal együtt, azt majd meglátjuk hogy lesz.

Ekkor mint derült égből villámcsapás kiderült, hogy az egyik bentlakásos lány egészségügyi okok miatt nem tud visszajönni, és lenne valaki helyette, de neki meg kéne lakás a környéken, mert amikor nem lakik bent akkor kellene valahol laknia, szóval felajánlottunk neki. Na akkor hozzánk jöhet... És ezzel megoldódottnak is tűnik az egész. És gondolta, hogy lehet, hogy majd most már lassan egy hónap után fogok tudni aludni.. De nem adják az a pár felhőtlen órát olyan könnyen ám. Mert Ekkor jött az, hogy Krisztina mégsem akar kiköltözni, illetve, hogy az a február 2 az az inkább 15-e, és egyébként meg ha még akar, még egy hónapot kifizet, és akkor marad márciusig.. hogy az a hédervári mennydörgős hosszúszakállú magabiztos mocskos eget.... az új lány megérkezett 31-én és ekkor teljesen teljesen kizártnak tartottam, hogy azt a hátralévő minimum két hetet úgy fogjuk eltölteni, hogy valaki alszik a nappaliban, tehát no reggeli KV, no TV, no szabad mozgás, ami 2-3 napra tökéletesen megfelel, de számomra a beláthatatlan határidő túl messzi volt. Szóval szó-szót követett, és Krisztina felfújta az arcát, és átköltözött 3 házzal odábbra, Anzelikához. De még mindig nincs vége, mert aztán csak beállított valamelyik nap, hogy én akkor most az ő pénzének a felét adjam vissza, mert 15-ig ki volt fizetve.... micsoda????? Drágám, én az összeset kifizettem már a víz, gáz, villany, internet, tv, telefon, önkormányzat, és az ügynökség számlájára, szóval az ő ajtajukon kellene kopogtatni, hogy te szeretnéd a részedet vissza, csak vigyázni kell, emrt ha ügynökség akarja leperelheti rólad a hátralévő 4 hónapot... üpsz... Na bumm. Ekkor kezdődött az ordítozás, az ajtócsapkodás és a mindenki rohadjon meg pont ott ahol van. Én próbáltam érveket felsorakoztatni, de nincs egy befejezett mondatom sem. Aztán a végén feladtam. Nekem már elegem van az egészből, akkor lett igazán elég amikor birkatürelmű Simon is felemelte a hangát. De aztán kb egy 20 perces oda vissza parttalan vita után megtörtént a végső ajtócsapás, és remélhetőleg ezt a fejezetet lezártuk.

És akkor, hogy mi is a véleményem az egészről? Nem értem, hogy valaki 40 évesen hogy viselkedhet ennyire gyerekesen, szerződést szegett, ami persze megengedett, de nagylány módjára vállalni kell a következményeit, szívből sajnálom, hogy nem fizettetünk vele kauciót, mert így túl könnyen megúszta. Fel kell nőni, ezt velem a UPC, meg a T-Home megtaníttatta. Aláírtál két évre, remek, elköltözöl, remek, azt szabad, viheted a cuccod, de természetesen mivel nem vagy vételi körzetben így sajnos a szolgáltatás nem elérhető, a büntetést meg ki kell fizeni

De csak, hogy nehogy ennyivel vége legyen a történetnek, a boltban (ahol önkéntesként dolgozom) is történtek dolgok, múlt héten az egyik ott dolgozó nő behozott egy doboz bonbont, hogy karácsonyra kapták nem szeretik együk meg. Hát mondanom sem kellet, hogy unszolni nem kellett senkit, mert frankó belga csoki volt. 4-5 szemet ettem, csakúgy, mint a többiek, és ezzel még nem is lenne baj, csakhogy másnap hív Anitha a manager, hogy mit tudok a csokiról, mert aki bevitte keresi.. mondtam neki, hogy ettünk belőle párat, és voltunk ott 5-en, tehát jutott is meg marad is. Nade hogy az egy fél kiló bonbon volt, és hogy tűnhetett el, ki volt aki hazavitt belőle. Mondtam neki, hogy teljesen kizártnak tartom, hogy bárki is ellopta volna közülük az amúgy nekünk otthagyott csokoládét, és hogy most akkor mi is a probléma. Na mindegy. Görgött tovább a történet, és kiderült, hogy az volt a baj, van ott minden szerdán egy fogyatékos srác (szintén dolgozni), akivel mindig van egy ápoló, és hogy ő is evett belőle... Azt a kicsinyes mindenségét a világnak. Mert hogy neki nem volt joga, mert ő ott nem önkéntesként dolgozik, hanem fizetést kap érte. A történet egészen egy hétig görgette magát, mint a ganalytúró, mert következő szerdán amikor mentem azért még csak megkérdezték, (úgy, hogy az ápoló is jól hallja) hogy ugye nem én vittem haza, na erre a csaj berágott, és kiment venni egy doboz bonbont, becsomagoltatta, és odaadta a nőnek, csak, hogy már a száját tegye súlyba... És én ugye azért dolgozom, ott, mert szeretem a környezetet, ott mindenki ingyen dolgozik, tehát nincs furkálódás, meg pletyka, csak megcsinálják az emberek a dolgukat, és mennek haza, és boldogok, hogy abból a pénzből amit megkerestek ma legalább egy gallon tiszta vizet elő tudnak állítani aftikában a szomjazóknak. De az otthoni előző napi cirkusz, mert a csokoládé sztori már egy kicsit sok(K) volt nekem aznapra, de sebaj... hazamentem, majd Simon ugyanazzal a lendülettel közölte, hogy elhagyta a tárcáját, benne minden cuccával!!!!!!!.

Ez még csak az év második hónapja, de szeretnék már egyszer végre úgy ágyba menni, hogy nem idegeskedem halálra magam, mert már unom, nagyon.... nagyon.... !

Köszönöm

ui.: Több szomorú bejegyzés nem lesz (remélem)

2011 Január,

avagy amikor az ember megismerkedik, a "Laundry", az "OH - azaz ordítva hányás", és a körömleválás fogalmával. De ha negatív lennék azt mondanám, nem.. nem indul jól az év.

Történt ugyanis, hogy Simon egyik barátja átruccant hozzánk, egy kis elő-újévi vigadalomra, minek következében (én sajna dolgoztam aznap éjjel) ezek hárman (Krisztina, Simon, plusz a haverja) minden létező alkoholt felszlapáltak a házban, és mikor már nem volt több, elindultak a pezsgő warminsteri éjszakába. Ahol iszogattak még egy keveset, és addig nem is volt baj, míg a délután leküldött bolonyai-gyomorkoktélt nem próbálták leöblíteni egy vaskos Guniniss-el. A részleteket nem nagyon tudom, mert nem volt aki beszámoljon róla, viszont, ami a 12 órás műszak után fogadott az durva volt:

- fürdőszoba: csak a WC-be nem sikerült beletalálni, azonkívül minenhová (külön tekintettel a szegleteket, amik kitakarításához be kellett áldoznom az alig egy hetes fogkefémet (sebaj új év új kefe))

- folyosó: pár hányáos tenyérnyom a mangólia falon (nem vészes, lemosható)

- ágynemű huzat: kuka

- ágynemű: mosoda

- ruhák: áááááááááááááááá mosoda

- világos padlószőnyeg (itt lett sok, pedig én kemény társaságon edződtem): reménytelen...

- szoba fal: mégtőbb "á"

Csak a reggeli felderítés alkalmával annyi bolonyai maradék ragadt a zokimra, hogy abból egy éhező család száját be lehetne tömni.

Úgyhogy amint a bolt kinyitott eliszkoltam szőnyegtisztítóért, a "koszos" dolgokból pedig két jól elkülönített kupacot képeztem, a "teljesen reménytelenül összehányt dolgok", és a "még lehet rajta segíteni holmik" halmaza. Aztán eszembe jutott, hogy ha mosógépbe ezeket így beteszem, akkor max megforgatom a cuccokat a pürében, tehát felkerekedtem, és beszereztem némi aprót az egész cuccal elcsettegtem a laundryba...

Kicsit el is érzékenyültem, mert életem első "nagyüzemi ruhatisztítása" volt, és mióta a BKK-ból elköttem egy ilyen nagy gépet sem érinthettem és ezeket szabadon lehetett 4 fontért uralni! Vettem hozzá mosóport (mint a nagyok a filmekben) meg öblítőt és nekiláttam. Az eredmény még számomra is meglepő volt... két órával később minden mosva és szárítva volt, készen, a hazamenetlre. Köztük a paplanok, párnák ágyneműk, lenyűggözö, csak ajánlani tudom... remek volt. (mosás közben meg lehet a sorstársakkal cseverészni, vagy Sodokuzni, vagy mélyen elgondolkozni az élet nagy dolgain.)

Összefoglalva meg kell állapítsam, hogy a Laundry az élet talán legpraktikusabb, célorientált, életmentő, gazdaságos, időtakarékos találmánya csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

Romok eltakarítása otthon nem volt egyszerű, de délután kettőre azon is túl voltam. Pont sikerült, mire a tálsaság megébredt, és a felkelés üdvözítő érzésével elmentek kirakni a következő adagokat... Simon remekül szerepelt, sokszor nem is tudtam, hogy most tulajdonképpen a fajdalomtól ordít, vagy egyszerűen ordítva hány, de a sokadik után rájöttem, hogy ezen kár is gondolkoznom. Hosszú takarítások, és néhány jól irányzott megvető pillantás után kialakítottam magamnak egy steril sarkot a lakásban, és megpróbáltam aludni, felkészülvén a következő éjszakás műszakra.

És a szilveszter csak ez után következett... ami egyébként remekül sikerült Swindonban voltunk Mariannéknál házibuliban volt ott kareoke, meg minden, nagyon jó volt a fényképek beszerzése még folyamatban .. majd prezentálom.

A felsoroltaknál sokkal fájóbb élmény az a tény, hogy a bal kezem középső ujjának körme az örök vadászmezőkre távozott (illetve csak távozóban van). Nyolc évet dolgoztam úgy "konténergazdag" környezetben, hogy ilyen soha nem történt, most meg a SAJÁT UJJAMRA CSUKOM AZ AJTÓÓÓÓÓÓTTTT! Egyszerre háromra egyébként, de a köröm, csak az egyikről fog leesni. A nagy esemény után első felismerésemben azt sem tudtam merre menjek, egyszerűen álltam a feketedő ujjaim felett, és nem hittem el, hogy ennyire hülye lehetek. A tény legalább anyira fájt, mint a kezem. De aztán Simon elkapott, és bedugta a hideg víz alá, ami ettől még jobban fájt, de valószínűleg ez mentette meg a másik két ujjamat.

És hogy ennek az egésznek mi a konzekvenziája? Még eddig nem gondolkoztam el rajta, de egy már biztos... nem költözöm el a laundry környékéről!!!! Illetve nem főzők paradicsomos ételt, ha Simon haverja van érkezőben :D

Gap

Megvolt a karácsony, kaptunk szépséges ajándékokat, meg jól is éreztük magunkat, Tess nálunk volt pár napot, voltunk kirándulni is, mindemellett nem tudom mi van velem, vagy nem történik semmi, vagy az olvadó hóval elmúlt az ihletem, minden esetre nem nagyon tudok mi írni.

B. Ú. É. K !!!!!!

Karácsony

Minden lelkes olvasónak Kellemes Karácsonyt Kívánunk!

ui.: ha képeslapot még nem kaptátok meg, az a brit posta hibája :D

A telihold nem hozott szerencsét...

Röpül a bébi monitor,

Ki tudja hol áll meg.

Kit tudja hol áll meg,

Kit hogyan talál meg!

Akciósan 50 GBP... ... ... ...

Nem is kellett egyéb extra kiadás így karácsony előtt

Egy nap, amikor minden összefog és ellened játszik

Egyszerű feladatnak tűnt bemenni aznap Bath-ba, azt leszámítva, hogy jegesek-hókásásak voltak az utak, de még a rossz súly elosztású, alacsony padlós, első kerekes, automata váltós, nyárigumis KIA isten büntetésével is jobban vezetek (a rossz oldalon) mint az angolok nagy része... (arra most nem térek ki, hogy ezt a halmozottan hátrányos helyzetű autót a jó isten a személyem elleni külön büntetésképpen mérte rám, mert annyi karakter a világon nincs, hogy ezt ki tudjam fejteni... egy hikomat KIA... könyörgöm)

Mindegy összeszedtük magunkat és a klienst, és felkerekedtünk. Az első főútvonalig nem volt baj, de aztán a kocsik elkezdték felhányni a szélvédőre az úton található összes mocskot, sebaj, lemosom... lemosnám, ha lenne benne víz, és még indulás előtt fel is töltöttem volna, ha jelezné, hogy kifogyóban van, de mindegy. Megállok veszek vizet, beletöltöm, és várom a csodát. Hát a csoda érdeklődés hiányában elmaradt helyette viszont kiderült, hogy szétfagyott a komplett cucc, mert és ezt idézem : "Mi nem hiszünk a fagyállós vízben, mert az pénz kidobás, hisz amint felmelegszik a motor a víz kiolvad, és már lehet is ablakot mosni". Innentől kezdve csak sejtettem, hogy merre haladunk a Bath-i szerpentinen, és az amúgy a környék legnehezebben közlekedhető városában (szűk egyirányú utcák, lehetetlen parkoló helyek, de sebaj, megoldom). Küldetésünk fő célja nem volt egyébként olyan bonyolult: kari-ajit vittünk az ügyfél ügyvédjének, persze rossz címre. Mert ahová mentünk ott csak a meeting termek vannak, az iroda bent van a város központban. Hát átmentünk a jó helyszínre, szabálytalan dupla-sárga vonalas parkolás jó magyar módjára vész villogóval (ha a rendőr meglát, szerintem helyszíni

akasztás rendez)

Az ámokfutás tulajdonképpen ez után kezdődött, mert ha már a város központban vagyunk akkor menjünk parkoljunk le a shopping streeten, és vegyünk még egy nagy halom szemetet ezer fontért karácsonyra, és így is lett. Parkolni csak úgy sikerült, hogy a kocsi segge kilógott a vonalon, mondtam én, hogy ez baj, de az ügyfél azt mondta hogy szerinte nem baj ... mert "nem maradunk sokáig"... hát mihez képest. Három-négy órát voltunk mindössze, pont elég is volt összeszedni a büntető cédulát (50 font) vonalon parkolásért :( De mivel én megmondtam, hogy nem lesz jó, és én még akartam korrigálni, de A. nem engedte, így szomorúan ugyan de beismerte, hogy az ő hibája. Rosszul csak ez után lett a kocsiban, mivel egész addig semmit nem evet, meg vizet sem tudtunk beletukmálni, a vércukra meg lezuhant. Tömtünk bele egy kis Tic-tac.ot (ez ugyan nem a magas kalória tartalmáról híres, de abból kellett megoldani ami nálunk volt, ezen kívül, még rúzst tudtam volna vele etetni, vagy kézkrémet... ) De a következő boltig elég volt neki, ahol tudtunk venni csokit, és kibírta hazáig. A maratoni vásárlásról csak annyit, hogy még jó, hogy a boltok nem ilyenkor akarják eladni az év közben rájuk rohadt összes szutykot, és behozni az elmúlt pár hónap alatt kiesett bevételt, a polcok nincsenek tele rogyásig, és természetesen a kerekesszékkel, és úgy siklunk át a sorok között mint életlen kés a fás karalábén.

Minden boltba bemenni, mindent megnézni, mindent megmutatni, majd mindent visszatenni, minden mozdítható polcot arrébb rakni, teljes káoszt, és tumultus okozni az egyébként is zsúfolt boltokban, szóval nem stresszes egyáltalán, mindez úgy, hogy a csökkent képességű kolléga teljesen beszámíthatatlan, semmit nem ért meg, amit meg megért azt sem csinálja meg rendesen. Szóval rémálom.

Shoppingolás után irány haza a mocskos szélvédővel ekkor már a tök sötétben ...nehezített pálya... aztán szerencsére pár perc után elered az eső, szóval lemosta. Hazaértünk kipakoltunk a kocsiból elkezdjük behordani... illetve csak kezdenénk behordani a cuccokat, mert az ajtó nem nyílik.. hurrááááá! Mínusz 5 fok, maró északi szél, pisilni sem voltam délelőtt 10 óta, és a kulcs rögtön előhozta belőlem az ingert, és akkor nem nyílik az ajtó. (mindez este hétkor tök sötétben) Hát remek. Nem vagyok rá büszke de első körben elmentem a terasz bal felső sarkába és könnyítettem magamon, mert nem tudtam már az ingertől gondolkozni... visszatettük a kocsiba az ügyfelet, mert ott legalább nem fújt a szél, és probléma megoldásba kezdtem (ekkor már - ürített hólyaggal - kicsit könnyebben koncentráltam). 30 perc után a végeredmény, és egyben a konzekvencia:

- soha nem hagy benne a másik ajtóban belülről a kulcsot

- télen mindig legyen nálad kesztyű ... meg kalapács..

Mert végül be kellett törni a lakásba. Szerencsére az ajtó két szárnyú volt, tehát a cél a bejutáson túl az lett, hogy valamilyen módon elérjük az alsó meg a felső reteszt, és akkor ki tudjuk feszíteni az ajtót. De az sem ment egyszerűen, mert az üveg már korábban plexire lett cserélve, amire meg akkorát kellett vernem a kalapáccsal, hogy belefájdult a karom, és még akkor sem engedett. Aztán mire rájöttem, hogy ha a széleinél a szegélylécet megpróbálom módszeresen lekalapálni akkor a plexi könnyebben fog engedni -addigra pont lefagyott a kezem. Közben persze 2-3 percenként vissza kellett mennem a kocsihoz megnézni, hogy A. jól van e, mert a kolléga nem volt hajlandó rá, mert "megsértődött"...

De végül megoldottuk, betörtünk, nem mondanám, hogy profi volt, de elsőnek elment. Ráadásul a plexit is sikerült megóvni, szóval bejöttünk, és vissza is tettük, mintha mi sem történt volna...

Semmi említésre méltó....

A sok helyettesítés miatt mostanában csak dolgozni kelek fel, szóval semmi érdekesről nem tudok beszámolni. Tesómmal hetek óta tervezünk egy kirándulást, de vagy ő dolgozik, vagy én (vagy mindketten, de az ebben a kérdéskörben nem releváns). A karácsony is körvonalazódni látszik, Gergő hazamegy, Tess meg, hogy ne legyen egyedül nálunk tölti az ünnepeket (kutyástól), remélem a lakóközösség ülnöke engedélyt ad rá (mármint a kutyára), mert tőle kell megkérdezni. Angliában egyébként már minden teljes ünnepi pompában ragyog, amelyik házban még nem áll a karácsonyfa azok vagy elutaztak, vagy muszlimok...

Leestek az árak és a hó is

A héten megint voltam dolgozni a charity shop-ban, így próbálom leróni előttük, hogy bútorainkkal kizsákmányoltuk őket. Volt is mit kompenzálni megint, mert kedden megint betévedtünk, TV vásárlás céljából. Ki is néztünk egy Warefedale síkképcsöves CRT-t, 25 fontért, meg hozzá egy sarokszekrényt, és ha már ott vagyunk akkor kerestünk egy pici éjjeli szekrényt mert az ágy mellett Simon oldalán nem volt semmi, és ha már éjjeli szekrény akkor lámpa is dukál.... Mindezen dolgok eredeti ára kerek 78 font lett volna, Simonnak besúgtam a végösszeget (50) és már ment is... Meg is vettünk mindent! :-)

Szóval mentem könyvet pakolni. De jó volt megint, feldíszítettem a könyves polcot, meg önszorgalomból kiválogattam a karácsonyos gyerek könyveket, mire zártunk el is vitték mindet, szóval nagyon hatékony volt a munkám. És mindig van valaki aki bejön a boltba, és beszélgethetnékje van, szóval szocializálódok.

Ma reggelre egyébként hóhelyzet lett... betemette a környéket a hó, volt vagy 10 cm, de minden lebénult, irodák, iskolák nem nyitottak ki... reggel én söpörtem el a havat a ház elől.. mert nem tudták, hogy kell, a szomszéd gyerekek anyja meg feladta a hóember építés fél úton, mert nem tudta hogy kell gömböt csinálni... először gondoltam, hogy odamegyek és segítek nekik, de aztán rájöttem, hogy nem kéne a gyerekek előtt ilyen kellemetlen helyzetbe hozni az anyukát... Szóval a hóember nem működött de legalább a havat eltakarítottam. Aztán meg fogtam egy fél kiló sót és felszórtam mindent... mert a szomszéd mondta, hogy nagyon ügyes vagyok, hogy eltakarytom, de ennek meg van az a hátránya, hogy ha valaki pont az általam lesöpört részen csúszik el akkor engem beperelhet, mert nem végeztem rendes munkát.. szóval belém rakta az ideget, és vettem egy kiló sót...

De a legjobb:

Az élet apró örömei

Tegnap megjött az ágy....

VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK, VAN ÁGYUNK VAN ÁGYUNK.....

Ja és mondtam már, hogy van ágyunk!

Hosszú idő óta ma volt az első nap, hogy nem a világmindenség fájdalmával ébredtem. Csodálatos!!!!