Lényeg a lényeg….
M e g j ö t t ü n k
Ez egy olyan világ, ahol az ide érkezőnek a repülőgépen a kezébe nyomnak egy SIM kártyát ingyen, hogy ha leszáll csak feltölteni kelljen, és ne mobil bolt után rohangálni, szóval eleve elégedett vagyok, hogy végre itt vagyunk, de hogy még SIM-et is kaptunk, ez már több, mint briliáns. Nem is tudom mi lesz a következő, valaki szembejön az utcán és ad egy akvárium-kupont a sarki kisállat kereskedésbe... egyébként még ezt is el tudom képzelni. Mert ugye ez egy olyan világ, ahol, tényleg vannak ilyen dolgok, emlékezzünk csak tesómék kanári szigeteki nyereményútjára… amit tényleg megnyertek…
Maga az út nyugalmasan zajlott, mire elkezdtem volna unni pont megjöttünk. Viszont megtört az adminisztrációs jég, merthogy… azért van előnye is annak ha az ember lányának a férje harmadik világbeli, mindenhol a NON EU sorba kell állni, ami csodák csodája itt elég rövid. Értem ez alatt, hogy nem kellett kiállni az másfél-két órás EU sort, hanem kivettek minket, és speciális elbánásban részesültünk, tehát amíg a többiek sorakoztak addig mi a Costába feketéztünk (gyömbéreset ahogy szoktam... )
Aztán most pár napra szétválnak útjaink, Simon megy tesómékhoz, én meg Telforba a tanfolyamra, és remélhetőleg már két hét múlva be tudunk költözni valahová… aztán ha nem akkor ezt is átírom (csak, hogy jobban hangozzék)
A hotel briliáns, a csoporttársak jó fejek, a vacsi kifogástalan, szóval nincs panasz… Holnap bankszámla nyitás, meg csámborgás lesz a program.
11/09/2010
12/09/2010
17/09/2010
Worverhamthon
Hát mára már kicsit sok volt. Mert befejeztük a kurzust, aztán áthoztak minket ide, de holnap reggel el kell mennem Porthmuthba, szombat és vasárnap éjszakára, és egyébként meg Wiltshireben leszek elhelyezve, egy Warminster nevű helyen, Simon eléggé kiakadt, hogy a világ végére tettek, és tulajdonképpen én is. Majd meglátjuk, hogy mi lesz, Swindontól leszünk 40 mérföldnyire, És tulajdonképpen mindenki kiakadt. Volt, akit felraktak Yorkba, meg Wales-be, meg lentre délre, mag van aki Dover mellé került. Mindenesetre, most nem túl jó. Mióta kijöttünk most először nem jó, de majd elmúlik. Simon nagyon hiányzik, már régen láttam, és nem is tudom, hogy mikor találkozunk legközelebb. A másik meg, hogy nem tudom, hogy az én fizetésemből megengedhetjük e magunknak az albérletet, az meg, hogy ő mikorra talál munkát az tényleg lutry. Kicsit mellélőttem azzal, hogy Wiltshire-t írtam be, mivel Burminhamben nem volt már hely így talán jobb, mert különben betettek volna valami isten háta mögötti helyre.

Ma este Worverhamtonban aludni, reggel kimenni az állomásra, átvonatozni Portmuthba, beköltözni a hotelbe, elmenni a kórházba, ott megkeresni eszméletlen Stevent, és vigyázni rá 12 órán keresztül. Aztán meg visszamenni a hotelbe piheni, és következő éjszaka megint menni Sztivihez. Hétfőn reggel kilenckor végezni, és minden cókmókommal együtt összeszedetni magam a kis pulykatojás manageremmel, és irány találkozni a kliensemmel akinek se keze se ... és nyaktól lefelé egyébként is béna. De van két gyereke, férje, és két kutyája, és a világ végén laknak egy farmon. Ennyi. Időközben meg kell próbálnom internetkártyát keresni, mert megőrülök!!!!!!!!!!!!!!
Na azért örülök hogy viszonylag rendeződtek a dolgok...Simonnak meg mond meg hogy azonnal nézzen munka után mert seggbe rúgom...de tényleg mond meg neki! Tényleg, tényleg, tényleg!!! Én ma voltam a Stutechben, Zsuzsival, Istyuval és a Gyengő Pistával találkoztam, mind érdeklődtek hogy hogy vagy, mi van veled, Istyu kimondottan hiányol:D Zsuzsi üdvözöl, és puszil, és azt mondta hogy már válaszolt volna az e-mailedre, csak közbejöttek neki dolgok, de majd szakít rá időt!
VálaszTörlésNálam minden rendben, jövőhéten fogok elkezdeni jelnyelvi tanfolyamra járni, ami kicsit keserédes, mert maga a dolog, nagyon érdekel, meg minden, de szombatonként lesznek az órák, reggel 9-tól délután 4 ig, szóval jövőhéttől jövőév ilyenkorig, minden szombatom el van cseszve...aminek rohadtul nem örülök...de muszáj valamit csinálnom, hogy apuék leszálljanak rólam végre...Ezüst tanárúr folyamatosan dícsér, kezdek álszállni magamtól, de lényeg a lényeg, hogy azt mondta hogy ha gy folytatom, és hagyom hogy segítsen, meg úgy csinálom ahogy mondja akkor felvesznek kaposvárra...a felvételivel már nincs gond, csak a pontszámokkal lesz...400 kéne...szóval szükségem van még 70 pontra valahonnan...mert ebből a suliból most lesz nekem 30 vagy 40...a rajz érettségi eredményeitől függ majd minden! ha az 90 vagy annál több lesz, akkor vannak igazi esélyeim!:D Szal majd drukkolj...de a jelnyelvi bigyóval, összejöhet a semmelweisz is, de az persze majd csak rá egy évre, mivel hogy csak egy év múlva teszek a jelnyelviből vizsgát, és az nekik beleszámít..mert az is OKJ-s!
Szóval elhoztam a laptopot, meg a táskát, kaptam egy külső winchestert, amin rajta vannak a cuccaim! Ma megyünk a csajokkal stand up comedyre.
ÚÚÚÚH ma mit tanultam photoshoppal...elküldöm e-mailbe de egyenlőre csak a kicsi változatát, mert netről fogom leszedni...vagy inkább felteszem facebookra, és majd megnézed...na lényeg a lényeg megtanultam montázsolni...ügyi vagyok mi? tudom, hogy ezt te már tudod, de az mindegy!:D:D
Na asszem eleget kommenteltem...majd jövök még...jók legyetek, simont üdvözlöm, és add át neki amit mondtam!:D de komolyan:D