Több előnye van a szülésnek, egyrészt ugye a baba... kétségtelenül megérte a 9 hónapos szenvedést, aztán ott a tény, hogy eltűnőben van a pocak, így a elmúlt 3-4 hónapban nem látott testrészek újra elérhetőek, és minden reiki és jóga tudás nélkül hozzáférhetőek, a cipő felvételéhez sem kell már 3-4 perc jógalégzés és nekikészülődés. Aztán az ember szembesül önmagával, és az elveivel.... És én bátran mondhatom, hogy minden a szülés előtt elhatározott dolog, amiben konzekvensen tartani akartam magam mára megdőlt. Többek között a "nem veszem fel a gyereket csak azért, hogy végre ne ordítson" illetve a "csak a könnyebbség kedvéjért nem rakom be magam mellé az ágyba" ... A baba ugyanis nappal csodálatos teremtés, eszik, alszik, néha grimaszol, ezzel megnevettetvén a környezetét, lehet vele dicsekedni a boltban, az ismerősök előtt, magyarul: szórakoztató. Aztán leszáll az éj. A gyermek várfarkassá válik, elvörösödik a feje, kiduzzadnak az erek, és átüvölti az éjszakát. Én megpróbálom uralni, de a hormonok, meg a fáradság nem mindig állnak készen. Felveszem elkezdem etetni, két szívás után elalszik, aztán ébresztetem, semmi, lerakom ordít. Felveszem, szoptatom, elalszik, ébresztem, nem ébred lerkom ordít, és ezzel kezdetét veszi egy végeláthatatlan körforgás. A leghosszabb etap ebből eddig 4 óra volt... aztán a Hold alábukik, és mi visszakapjuk Rebeccát, aki újra makulátlanul viselkedik este 11-ig.
A nap közbeni békét az este hét órás fürdés még megszakítja, ahol a ruhák mintegy hangtompító-hangszigetelő hatására figyelhetünk fel. A vetkőztetés előrehaladtával a hangerő csak nő és nő, mindaddig, míg el nem érjük a könnyekkel sírás katarzisát; a pelenka levételt. A vízben nincs baj, az a barátunk, kellemes meleg és megnyugtat, de amint megtörténik a habokból való kiemelkedés a sírás visszatér mindaddig, míg a teljes estfelület legalább 90%-át nem borítja ruha.
Egy biztos, embert próbáló dolog szülőnek lenni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése