Hat nap maradt... legalábbis a hivatalos kiírás szerint.
Helyzetem egyébként a kezdeti nehézségekhez képest rózsás. Egyelőre semmim nem fáj, kicsit nehezen indulok el (főleg ülésből) de azt hittem a vége sokkal sokkal nehezebb lesz.
Az elmúlt két hét mivel már nem dolgozom elég érdekesre sikerült. Mivel én egész eddigi életemben dolgoztam így eléggé unatkozom amikor nincs mit csinálni, szóval kerestem magamnak szülésbeindító tevékenységeket.
A következő aktivitásoknak NINCS szülésbeindító hatása:
- Napi 45 perc a konditeremben az elliptikus traineren, plusz 15 perc nyújtás.
- A világ legnagyobb fotelének az emeletre való transzportálása, (miközben összekentük a falat, úgyhogy kinéz egy festés a későbbiekben,
- Szekrény földszintre való cipelése,
- Nagyszoba átrendezés,
- Kiságy főlé polcok felfúrása a beton falba (ütvefúróval), de állnak azok a polcok, mint a cövek, jól felfúrtam, hogy ha esetleg a későbbiekben a baba úgy döntene, hogy rácsimpaszkodik akkor sem lesz baj.
- Bútorlapok kiszabása (dekopírfűrész),
- Beépített szekrény szétszerelése és összerakása úgy, hogy legyen hely a 7 kiszabott polcnak
- Polcok felfúrása (ezek már felmentek simán, mert a lakás azon felén téglát is nehezen találtam a gipszkarton alatt.
- Lépcsőház, lépcsőforduló kifestése, (mint már említettem)
- Fűnyírás
- Az 3-4 nm elkorcsosult nőszirom kiírtása a kertben, a gyökerek felásása, és eltakarítása. Új növények ültetése a helyükre.
- Konyha kifestése.
Ez a gyerek tényleg nagyon jól érzi odabent magát. Az egyetlen dolog ami kicsit felzaklatta a tegnapi hidegfront volt mikoris 20 perc alatt esett a hőmérséklet 15 fokot és olyan hóvihar kerekedett mintha az északi sarkon lettünk volna.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése