Hát nálunk pedig a kettő meg egy nem jön ki sehogyan sem háromra. Örök barátom a matematika napi szinten hagy cserben, és a fizikával is vannak problémáim, mert immár bizonyított tény, hogy minél több gyereke van az embernek a gravitáció annál inkább hat a tárgyakra. (Az elveszett dolgainkat beszippantó, néha felbukkanó fekete lyukról már nem is beszélve.)
Adott ez a három, egyébként átlagos gyerek, akiket az anyukájuk fotóshoz vitt tökéletes karácsonyi képek reményében. Indulás előtt ügyesen Emily evett-aludt, hivatalosan cukinak kellett volna lennie, Sophie meg reméltem, hogy csak szimplán most is Rebeccát fogja utánozni, és mivel ő általában jól viselkedik így nem lesz baj.
Kezdődött azzal, hogy Emily amint betettem a gyerekülésbe elkezdett üvölteni, és a fotózás kb feléig nem hagyta abba, amikoris ájultan aludt el egy kosár műszőrme tetején, hason, gyűrött fejjel, és csorgó nyállal. Pont úgy min Télapó December 7-én mocskosul bekarmolva egy kupac hóban. Aztán Sophie a jó Isten szerelmére sem volt hajlandó a morcos BKV ellenőr tekintetét egy percre sem félre tenni. Leültettem, amint elfordultam, már állt is fel, kisétált a szettből, aztán mikor életveszélyesen megfenyegettem hogy agyonverem ha nem ül nyugton és mosolyog a kurva karácsonyi képnek akkor azért éreztem, hogy a képmutatás mintapédányává nőtte ki magát a beszélgetés. Majd a fotós (aki egyébként meglepően jól viselte az általunk teremtett káoszt) elővett egy karton dobozból mindenféle karácsonyi dekorációt és a gyerekek köré szórta. Na, Sophienak sem kellett több, irányba vette a kartont, és lecsapott rá egy másfél éves gyerek módján, nem kímélvén a törékeny darabokat. Majd amikor a már bőgéstől öklendező Emilyvel a karomban rendre lett utasítva akkora ívben vágta magát hanyatt, lebontván a díszletet, hogy a hullócsillagok azóta is itt kopogtatnak az ajtóban a tökéletes pályaív leírásért... Ja és persze közben üvöltött, mint egy tüdőn lőtt háborús sérült. Aztán mikor végül Emily elaludt (a műszőrmével bélelt míves banános ládában) megzsaroltam a nagyokat egy-egy nyalókával (amit eddig tőlem még soha életükben nem kaptak, és azóta is megvetem magam érte) de nem volt más megoldás, két óra kőkemény küszködés után már nem hagyhattam magunkat karácsonyi képek nélkül. A fotós hölgy közben kattogtatott, és tűrt, le a kalappal előtte, és majd CD-n küldi a képeket, Azt mondta akkor, hogy nem aggódjak, szerinte sikerült elkapni pár jó momentumot. És akkor majd ha megérkeznek akkor tudtam, hogy fel fogom tenni őket Facebookra, és majd büszkén zsebelem be a "jajj de cuki gyerekeid vannak" meg "milyen szerencsés vagy" bókokat, és akkor majd írok egy levelet Zuckerberg Úrnak, hogy hibázott, és a helyes név a two-face(d)book lenne....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése