Kivégezték Andywickiyu-t

Van egy képzeletbeli barátunk, illetve volt. Nekem mondjuk nem barátom, de a gyerekeknek igen.

A megpróbáltatások ott kezdődtek, hogy egy meggondolatlan szombat délután elmentem a 3 gyerekkel bevásárolni. A gyermekeim a boltba lépve azonnal növesztenek még fejenként 6 kart, biztosítván, hogy minden pillanatban valamihez hozzá tudjanak érni. De még  2 kéz 6 csáp  sem volt elég ahhoz, hogy Sophie képzeletbeli barátját Andywickiyu-t ne felejtsük ott a boltban. (Pedig a lelkükre kötöttem, hogy nem hozhatnak semmit.)
Szerencsére egy sarokra lakunk Lidltől, és megbeszéltük, hogy Andywickiyu ügyes, és hazatalál. Haza is jött szegény,  és mivel elfáradt a nagy úton így betették egy baseball sapkába aludni.... A heverőre ....
Amiről aztán elfelejtkeztek és több esetben is ráugrottak. "Anyaaaaaa, gyere gyorsan Andywickiyu meghalt, azt hiszem kilapítottuk, vagy Sophie leszúrta Madam Gaselle szavaival"

Azóta a családi portré fölött lóg a falon, hogy méltóképpen emlékezhessünk rá. 

Oktatás - ahol többet tanultam , mint a tananyag

A héten fejtágításon vagyok.   

Elsősegély.
Ez már 3 napos.
Bizonyítványt is ad.
Posh na nem kell ezt tovább ragozni.
9-e vagyunk, ebből 5-en  nők. Az ötből nekem nincs lovam, sőt lovagolni sem tudok. Kezdődik a bemutatkozás az első nap elején. A feladat, hogy mindenki mondja el, a nevét, melyik cégtől jött és pár szóban mondjunk valamit magáról.
1-es a Mit-tudom-én-milyen asszisztens, és szeret lovagolni.
2-es ugyanattól és van 6 lova. És ő nemcsak lovagolni szeret, hanem oktat is. Aztán jött 4 tok normál pasi. Akik atomfizikusok meg tervezők, az egyik fut a másik úszik a harmadik biciklizik, mint hobby. Aztán jöttem én, akinek nincs lova, és nem biciklizik 100 mérföldet minden hétvégén. Majd jött 
8-as, aki a kolleganőm és neki 7 lova van.
Majd snobby 9-és aki Ralf Lauren kardigánban jelent meg. És ő másfél méteres ívben lengetett csuklóval sem érti, hogy a többiek, hogy bírnak el 6-7 lóval, mikor neki csak egy telivérje van de azzal is rengeteg a gond.
És ezzel a szünetekben is megvolt a beszéd téma. Kolléganőm annyira meg akart felelni a társaságnak, hogy a mai napra (2.) már egy British Bike Association logózott táskájával jött, amit úgy teletömött, mintha maja Neil Amstrong fingotta volna feszesre. Persze a lovasok elhanyagolhatatlan társa a vadászkutya is beszédtéma, és előkerültek fotók lovakról, kiskutyákról. Ja meg persze jöttek a biciklizős, lovas vadászós, meg az ennyit lőttem, és utána ezt főztem. Ültem és azon gondolkoztam, hogy ettől a fellengzős, nagyzolós, kivagyi társaságtól a Jóságos Tündér Keresztanya is behányt volna a sarokba. Aztán ma, mikor végeztünk akkor az egyik csaj (aki csak lovagol de lova nincs) előre szaladt a és a bejáratnál várt minket átöltözve, lószaros csizmában, lovaglónadágban. És közölte a kolleganőmmel, hogy ő most kapta az üzenetet, hogy megérkezett a hőn áhított 3 éves kanca, és már alig várja, hogy megüljék. Néztem rá, és átfutott az agyam, hogy megkérdezem, hogy melyik bokám fossam le izgalmamban, de ehelyett odalöktem neki, hogy Have fun, és beültem a saját magam által frissen összerongyolt autómba...

Paplanszállító

Gondoltam összefoglalom az elmúlt pár hetet, ha már végre van Internetünk. A költözésnél hagytam abba, pontosabban a költözéshez való készülődésnél.

A dobozolás-festés-takarítás nap után másnap reggel Swindonban kezdtem, és felvettem a legnagyobb még B-s jogsival vezethető emelőhátfalas paplanszállítót, mondván, hogy inkább legyen félig, minthogy kétszer kelljen fordulni. A meglepő az volt, hogy még csak a bútoroknak a fele volt bent, már akkor tisztán látszott, hogy itt nem, hogy hely nem fog maradni, hanem a cuccokat el kellett kezdeni egymás nyakába pakolni. ... Végül cipőkanállal ugyan de berámoltunk minden. Két napig folyt a kipakolás. A költözés sérültjei: lepattant az éjjeliszekrény sarka, valamint az egyik kézzel festett tányérról a zománc, valamint sokkot kaptak az orchidea virágai az otromba kocsibelsőtől, és lepotyogtak a virágok.

A beköltözés egy kis sikertörténet, napokig vártam, hogy minek kapcsán fog beütni a ménkű, de egyelőre nincs semmi, (ami nem fért fel a lépcsőfordulón, az kis segítséggel, befért az emeleti ablakon, pl.: ágy)

Kétszer kettő néha öt...

Hát nálunk pedig a kettő meg egy nem jön ki sehogyan sem háromra. Örök barátom a matematika napi szinten hagy cserben, és a fizikával is vannak problémáim, mert immár bizonyított tény, hogy minél több gyereke van az embernek a gravitáció annál inkább hat a tárgyakra. (Az elveszett dolgainkat beszippantó, néha felbukkanó fekete lyukról már nem is beszélve.)

Adott ez a három, egyébként átlagos gyerek, akiket az anyukájuk fotóshoz vitt tökéletes karácsonyi képek reményében. Indulás előtt ügyesen Emily evett-aludt, hivatalosan cukinak kellett volna lennie, Sophie meg reméltem, hogy csak szimplán most is Rebeccát fogja utánozni, és mivel ő általában jól viselkedik így nem lesz baj. 

Kezdődött azzal, hogy Emily amint betettem a gyerekülésbe elkezdett üvölteni, és a fotózás kb feléig nem hagyta abba, amikoris ájultan aludt el egy kosár műszőrme tetején, hason, gyűrött fejjel, és csorgó nyállal. Pont úgy min Télapó December 7-én mocskosul bekarmolva egy kupac hóban. Aztán Sophie a jó Isten szerelmére sem volt hajlandó a morcos BKV ellenőr tekintetét egy percre sem félre tenni.  Leültettem, amint elfordultam, már állt is fel, kisétált a szettből, aztán mikor életveszélyesen megfenyegettem hogy agyonverem ha nem ül nyugton és mosolyog a kurva karácsonyi képnek akkor azért éreztem, hogy a képmutatás mintapédányává nőtte ki magát a beszélgetés. Majd a fotós (aki egyébként meglepően jól viselte az általunk teremtett káoszt) elővett egy karton dobozból mindenféle karácsonyi dekorációt és a gyerekek köré szórta. Na, Sophienak sem kellett több, irányba vette a kartont, és lecsapott rá egy másfél éves gyerek módján, nem kímélvén a törékeny darabokat. Majd amikor a már bőgéstől öklendező Emilyvel a karomban rendre lett utasítva akkora ívben vágta magát hanyatt, lebontván a díszletet, hogy a hullócsillagok azóta is itt kopogtatnak az ajtóban a tökéletes pályaív leírásért... Ja és persze közben üvöltött, mint egy tüdőn lőtt háborús sérült. Aztán mikor végül Emily elaludt (a műszőrmével bélelt míves banános ládában) megzsaroltam a nagyokat egy-egy nyalókával (amit eddig tőlem még soha életükben nem kaptak, és azóta is megvetem magam érte) de nem volt más megoldás, két óra kőkemény küszködés után már nem hagyhattam magunkat karácsonyi képek nélkül. A fotós hölgy közben kattogtatott, és tűrt, le a kalappal előtte, és majd CD-n küldi a képeket, Azt mondta akkor, hogy nem aggódjak, szerinte sikerült elkapni pár jó momentumot. És akkor majd ha megérkeznek akkor tudtam, hogy fel fogom tenni őket Facebookra, és majd büszkén zsebelem be a "jajj de cuki gyerekeid vannak" meg "milyen szerencsés vagy" bókokat, és akkor majd írok egy levelet Zuckerberg Úrnak, hogy hibázott, és a helyes név a two-face(d)book lenne....

 

CO - KO

Ide mindig csak akkor írok, ha úgy érzem van mit megosztanom a világgal. Mivel nagyjából teljesen átlagos életem van, így erre csak elég ritkán kerül sor. De most megint történt valami. 

Péntek este, kint már sötétedik kilenc óra körül lehet, vagy maximum fél tíz. Eszter feje kótyagos, kicsit kábult, gondolja az egész heti koránkelés, meg a hajtás, le is dől a kanapén. Elszundít. Én halkan nézem tovább a TV-t, a pici a kis kuckójában már órák óta alszik. Majd a semmiből a csendet a fülsértő hangos sípolás töri meg. Elsőre nem is tudom, hogy mi ez. Aztán jobbra pillantok, és a CO mérő. " Na tessék, megint elromlott ez a szar". Erre Eszter: -Én viszont eléggé szédülök, szóval lehet, hogy tényleg van itt valami.  Ablak-ajtó gyorsan kinyit, gyerek megnéz, lélegzik, és reagál... CO mérő megint jelez. 155ppm. Használati utasítás előszed... Magas, nagyon magas. Gyerek ölbe, hokedli az udvarra, Eszter udvarra, tűzoltóság. másfél perc múlva csengetnek. Megjöttek. Eszter kicsit jobban van. A gyerek nézelődik szemre semmi baja. 

Jött két kocsinyi tűzoltó, meg a katasztrófavédelem, meg egy mentő, és egy rohammentő. Ez utóbbit szerencsére nem kell igénybe vennünk. Egy a tűzoltókkal érkező orvos rögtön hozza a kis műszerét. Eszter ujján már csippan is Véroxigén mérő, és várunk. Az értéket pirossal írja ki a gép. Az nem jó. "Ön már biztosan kórházba megy!" és már kapta is a fejre az oxigenmaszkot. Aztán jön Rebecca. Az övé is magas, de szerencsére senki sem kritikus. Nekem kutya bajom. 

Tűzoltók fel s alá, nézik a kazánt, nézik a kéményt, hívják a katasztrófavédőket, közben nekünk ki kell menni a mentőhöz. 

De kell valaki aki a tovább vizsgálódó szakeberekkel itt marad, mert jön a gázművek, és lezárja a gázcsapot. Meg a papírokat is alá kell írni. Még jó hogy van olyan kedves, megértő és odaadó barátom, aki az éjszaka kellős közepén is meg tud jelenni, és rendelkezésre áll a katasztrófavédőknek. 

És már ülünk is a mentőben, Rebecca odavan teljesen, hogy igazi menőautó. Azt hitte annyira jó fej az anyja, hogy befizette egy csúcsszuper mentő-ride-ra. Akkor nézem csak, hogy mennyi villogós autó van itt.. Micsoda felhajtás. 

Bevisznek a kórházba, engem a gyerekkel, még aznap este kiengedtek. Eszter mivel ő rosszabbul volt marad reggelig.

Összefoglalva: 

- Nem értem, hogy emberek, hogy tudnak elaludni CO mérő nélkül

- Hálával tartozunk a szakembereknek akik kijöttek. Mindenki pontosan tudta mi a dolga, nem voltak felesleges kérdések, tények voltak, és cselekvő emberek. Nem volt lenézés, viszont volt megértés minden oldalról. Bármelyik pillanatban ránéztem valakire az meg tudta mondani, hogy mi történik, és mi fog történni. Nem nehezítették a dolgunkat. Hozták a táskát, vigyáztak a cuccainkra, és még a lakást sem koszolták össze, pedig ez nem is volt szempont. Nem szeretnék politikát vinni a történetbe, de pontosan mennyit is keresnek ezek az emberek? Mert, ami elsőre látszott, hogy nekik ez nem a munkájuk, hanem a hivatásuk. Így utóbb is köszönjük mindenkinek. 

Napjainkban....

Angol tudósok bebizonyították...

..., hogy a fogak hangolt adnak amikor nőnek, mégpedig ilyet:

Amikor pedig kint vannak ilyen a hangjuk:

Fuck hülye ügyfelek számára...

... a magyar bürokrácia rányomja pecsétjét egy egyébként kellemes nyaralásra.... (akik olvasták már a face-en azoktól elnézést kérek)

Történt ugyanis, hogy a gyermeknek nem elég az útlevélhez az Angliában kapott angol anyakönyvi kivonat hivatalos magyar fordítása, hanem honosított magyar anyakönyvi kivonatot kell készíttetni, amit anyu meghatalmazásokkal felszerelkezve elkezdett több mint két hónapja intézni. Azért is jöttünk 6 hétre, hogy mindenre legyen idő, és ne kelljen az egyébként borsos sürgősségi útlevelet kifizetni, de - és tudom, hogy én látok minden mögött összeesküvés elméletet - nem így történt. Már két hete voltunk az anyakönyvi hivatalnál, hogy mi a fene van, mert már rég meg kellett volna kapnunk az anyakönyvet, igen ám, akkor elkezdődött a telefonálgatás, ügyiratszámmal meg a gyerek nevének 20-jára sem sikerülő lebetűzésével, és akkor kiderült, hogy igen megvan a file, de még hiányzik egy nyilatkozat, és arra várnak.... Kérdeztem ekkor, hogy akkor miért nem szóltak, mert mi meg az anyakönyvre várunk, és ha mindenki csak vár akkor a dolgok általában nem haladnak. Szó szót követett, és a vége az volt, (szó szerint idézem) hogy az ügyfél - azaz én - hülyeségével nem tudnak mit kezdeni... Kérdeztem is, hogy akkor önöknél van egy külön fakk a hülye ügyfelek számára.... Na szóval pótoltuk a papírt expressz elküldtük Pestre, majd hívtuk őket múlt héten, hogy akkor most mi van, mert azt ígérték, hogy amint ez megvan rögtön kapjuk az anyakönyvet... Hát múlt csütörtökön közölték, hogy igen-igen, ez így is van, de a kolléganőnek vissza kell jönni szabadságról, és az majd csak egy hét múlva lesz. Eddig én azon imádkoztam, hogy azt a nyomorultat el ne csapja a villamos, mert nyilvánvaló, hogy ebben az országban csak ő tud honosított magyar anyakönyvet kiállítani... Szóval hívtuk ma, mondta is a kipihent ügyintéző, hogy igen tudja ő miről van szó, és most lemegy az iktatásra, hogy ott van e a papír, és ha ott van akkor már küldi is az anyakönyvet, és akkor ha a posta is úgy akarja akkor már meg is lesz jövő hét csütörtökön. Mondtam neki, hogy az isten szerelmére hagyjuk ki ebből a postát, hadd menjek fel érte én személyesen, és vegyem át, még ha ott kell üljek egész nap is... mivel természetesen időpontot kellett volna egyezteteni, de arra már nem volt lehetőség, szóval megkapjuk, ha valaki lemondja... 

És akkor reméljük, hogy 5-ig visszaérünk Esztergomba, és akkor be is tudjuk adni az útlevélkéremet, ami ha minden igaz akkor egy hét alatt meg is érkezik, vagy különben ittrekedünk Magyarországon...

Aztán mint jó magyar mesének ennek a történetnek is jó a vége (csak valahogy az ember szájában ott marad az a savanyú szájíz, hogy miért is kellet a sárkány fejét levágni, meg a kisherceget - esetünkben hercegnőt -  megszivatni), szóval hétfőn a bevándorlásiaknál megkaptuk az anyakönyvet, fénysebességgel beszáguldottunk vele az okmányirodába ahol olyan képet készítettek róla, hogy kerül amibe kerül, de megőrzöm a személyiét, mert később még fogom tudni zsarolni vele ha nem akarja a szobáját összepakolni. Az útlevelet meg holnap hozza a postás!!!! 

És erről nem is kell tulajdonképpen mást mondani.

Fény derül a titokra, ....

Avagy miért költözünk... MEGINT

Anno az ominózis November 14-én kezdődött minden, nem volt elég, hogy 2 Londonba induló buszt késtünk le, és ez rányomta a bélyegét a hangulatunkra, még a lakás is beázott.

Csilla hívott, hogy az ugye nem normális, hogy tocsog a szobájában a víz... hát ez természetesen nem annyira normális, meg a konyhában (ami a fürdőszoba alatt van) is csöpög a plafonból. Remek. 

Hívtuk az ügynökséget, jöttek, megállapították, hogy szar a kád (mellesleg nem volt semmi baja a kádnak)  és mondták, hogy majd jönnek és kicserélik, de meg kell versenyeztetni. Addig ne zuhanyozzunk. 

Hát persze.. nekem az autóbalesetben előtte két héttel megsérült mindkét vállam, és már akkor is 22 hetes terhes voltam, és persze, én majd csak úgy beleengedem a hab testemet kádba, és hogy hogy szállok ki, mert hogy azokkal a vállakkal ki nem nyomom magam az tuti. Arról nem is beszélve, hogy a munka kapcsán az ember mindenféle mások által kibocsátott testnedvekkel találkozunk, amit csak minél hamarabb le szeretnénk mosni magunkról, nem pedig leáztatni és megfürdeni benne. Akkor elkezdett ázni a konyha egy teljesen másik szeglete is.. nem tudom miért, de ekkor már nem is érdekelt, minden esetre kijöttek kivágták (fenti-lent) és úgy hagyták.

A varázslatos folt felnyitás előtt

Felnyitás után

Ez pedig a lyuk másik vége (ezzel képezvén folyamatos audio kapcsolatot a WC és a konyha  között)

Szóval mondtuk nekik, hogy oké, de mivel zuhannyal vettük ki a házat, így használjuk, ők meg jöjjenek és javítsák meg minnél hamarabb. Ebből az lett, hogy másfél hónapig napi szinten hívogattam őket, és mindig volt valami: 

- a tolajdonos nem elérhető

- nem érkezett még be a három árajánlat

- ugyan bejöttek az árajánlatok, de a tulajodonos nem fogadta el őket, met mind drága volt, újra meg kell versenyeztetni

- nem jött még be a három árahánlat nb2... 

És még folytathatnám holnapig. 

Ekkor írtunk nekik egy levelet, hogy ha 30 napon belül nem javítják meg akkor mi hívunk szakembert, és az összeget lepereljük róluk mert ehhez van jogunk, még mielőtt bárki megkérdezi, hogy akkor miért fizettünk, mert ahhoz nincs jogunk, hogy bérleti díjat tartsunk vissza. Az agol törvények szerint (és utána néztem -  elhihetitek - egy dologhoz nincs jogom... a lakbért visszatartani) 

Szóval január elején megvolt a kádcsere... ami mivel nem azzal volt a baj, semmit nem segített... Már az elején megmodtam a csókának, hogy a fugázás a csempék között végig van repedezve, és ott szivárog a víz, és mivel alatta fa van az meg mindannyiszor amikor vizet kap megszívja magát így még nagyobbra duzzad ezzel növelvén a repedést a csempék között... De nem hallgatott rám. Ehhez hozzá tartozik egyébként hogy ebben az országban aki meg tud különböztetni egy botmixert egy csavarhúzótól az mérnöknek nevezi magát.. szóval a "mérnök úr" mondta, hogy ha ennyire akarom akkor kikaparj a régi fugát, és tesz be újat, akkor felhívtam a figyelmét arra tényre, hogy mivel alatta évek óta vizes a fa, így nem fog ráragadni a fugázás, szóval csinálja csak, de két hét múlva majd megint cserélni kell.. És kellett is. Akkor megint jött a "mérnők" belátta, hogy elszarta, akkor kikaparta a fugázást, és monda, hogy ne zuhanyozzunk egy napig azalatt majd kiszárad. Hát persze, mert mint meleg égövi ország ezek a fa felületek csak úgy pikk pakk kiszáradnak nem is kell hozzá egy nap elég 10 perc. Mindegy is, jött másnap rátette az új fugát, ami azóta megint kijött persze, és olyat produkál amit csak az erős idegzetűeknek ajánlok: alulról kezdett el penészedni. 

Fugázás, illetve a hiánya

Ez pedig már a második fugázás, és ahogy magát megadván pereg kifelé minden zuhanyzás után

Aztán mivel a ház konkrétan 3 hónapig állt a nyirokban eljutottunk arra a szintre, hogy minden bepenészedett.. értem ez alatt, hogy MINDEN... nem volt olyan dolog amit leraktunk, és másnapra nem lett volna rajta némi penészcsíra... Akkor megint kihívtuk őket, és közölték, hogy ez normális, mert angliában nyirkosak a házak, és szokjuk meg, valamit hetente egyszer fújjuk be sprével... Remek, tehát nem elég, hogy a penész-spórás levegőt kell belélegezni 0/24-ben még az egészet borítsam nyakon klór tartalmú vegyszerrel, és azt lelegezzem. Aztán mikor meg lesz a baba ő is azt lélegezze. Remek. 

Ez a nagyszoba egyik sarka... ide terveztük tenni a kiságyat (végül érthető okok végett nem oda kerül)

Ugyanazon szoba másik sarka, a gyapjúpulcsimnak lőttek, örökre a penészgomba  foglya lett.

Március tájékán kicsit elülni látszottak a dolgok azt leszámítva, hogy Csilla szobája folyamatosan egy tál rothadt gombára emlékeztetett. Említettük nekik, hogy ott a padlószőnyeg egyszer már elkezdett rohadni, szóval azt most már a jó isten nem állítja meg, de szerintük semmi baja... Tényleg???? 

Rothadt, penészes, de az ügynökség szerint ez totál normális 

Aztán a hónapok alatt nedvesedő szőnyegbe április végére beköltöztek a bogarak, amik lepetéztek, és kis kukacokat hoztak létre.. Amire az ügynökség azt mondta, semmi pánik ezek csak szimpla szőnyegcsótányok, nem bántják az embert... Hát nekem már a szememet is bántották, arról nem is beszélve, hogy Csilla meg még az álmát is meg kellett ossza velük. 

Távolról

A lencsevégre kapott kis kukacok, meg a bábok tokja (biztos van erre valami hivatalos szó)

Tehát április végén ott tartottunk, hogy a penész az normális, a bogarak a kukacok, a bábok azok teljesen elfogadhatóak, a dohszag abszolute helyénvaló, tulajdonképpen velünk van a baj, mert 550-ért havonta nem akarunk mocsokban, és trágyadombon élni. 

Mindemellett ahol az épületnek sarka volt ott beázott, megpróbálták megcsinálni, de a tetőfedő mérnök inkább kárt csinált mint hasznot. 

Aztán, hogy ne legyen ennyire egyszerű a történet a konyha elkezdett megint beázni, a mosogató felett először csak egy kis folt volt aztán nagyobb, és még nagyobb.. végül megint jöttek kivágták, találtak egy lyukas csövet kicserélték a lyukat otthagyták, hogy száradjon, és amikor reklamáltunk, hogy 6 hét után senki nem jött becsinálni akkor közölték, hogy ha ennyire zavar minket akkor tömjük be zacskóval, vagy fedjük be őket nem érdekli. 

Mindemellett a fürdőszobában a folyamatos vízellátás miatt szétrohadt majd beszakadt a padló (amiről persze nem tudok képet csinálni mert a linóleum eltakarja, de a kádból kiszállván bármikor beszakadhatunk a konyhába.. Én már ott tartok, hogy nekem egy lábszártörést megérne, hogy leperelhessem róluk a jövő évi bevételeiket is.

Hát röviden ennyi... 

Tapika

Csiga? Milyen csiga? Elszaladt...

Segitseg, nem birok a furtjeimmel!

Tenyleg, de most komolyan... Macikkal? Anya csalodtam benned!

Viragokkal, na ez mar jobb!

Meg egy eroltetett mosoly es mehetunk haza vegre!

NA NE...

Meg tavaly szeptemberben megirtam az akkori koltozest, most pedig ajanlom mindenki szives figyelmebe ama bejegyzes utolso mondatat.... Naprol napra kihivom magam ellen a sorsot, megerdemlem!!!!
MEGINT KOLTOZUNK!!!!

Nyolc hetes riport

Ellepték a lakást a gadgetek... Nincs menekvés, eljutottunk arra aszintre, amikor nem lehet tenni egy nagyobb lépést a lakásban anélkül, hogy egy a gyerek számára készült szórakoztató-alkalmatosságba ne botlanánk, ezek nagy része hangot ad, vibrál, vagy szimlpán csak lehetetlenül színes. Ami eddig rendben is lenne, de Tapika legyen az bármilyen drága játék továbbra is a falra felszögelt keresztszemes hímézés, illetve a félig leeresztett héliumos lufira tekint mély tisztelettel. (A többi egyelőre pénzkidobásnak tűnik.. el  is tehettük volna, hogy a gyermek későbbi oktatására költsük, lassan már meg lenne az első év az egyetemen.) Bár az idő előrehaladtával egyre több és több időt tud a vibrálós székben tölteni, így esélyt adva nekem a lakás rendbeszedésére, vagy hogy legalább kiáljon a zsibbadás a kezemből. 

Az egyetlen dolog ami egyébként bármikor működik az a séta. Bármennyie is fáradt, éhes, nyűgös, hasfájós egy jó kis séta mindig megteszi a hatását. Mert, mint tudjuk több féle gyerek van, vannak:

- a gyerek gyerekek,

- a hasfájós gyerekek, 

- a sírós gyerekek,

- a nyűgösek

- a türelemetlenek

- az állandóan éhesek

- az éhes hasfájósok, és ettől nyűgösek,

- a sírós, nyűgöseg, és a konbinációk száma tulajdonképpen végtelen. Na kérem szépen ezekből a mi kis Tapppancsunk a hasfájós, nyűgos, sírós, mindig éhes és ettől türelemetlen. Nincsenek átmenetek, alszik, alszik, még mindig alszik, még mindig alszik, és már fentis van és ordít, de úgy, hogy már nem csak magunkat, hanem a szomszédokat is sajnálom. Az elkészítendő étl mennyisége tulajdoképpen iszámíthatatlan, de sebaj, szépen fejlődik, és ez a lényeg.

A héten voltunk oltáson is, szerencsétlent annyira sajnáltam, csak nézett rám a nagy fekete szemeivel, és nem értette miért hagyom hogy bántsák.. két szurit is kapott egyet-egyet mindkét combjába. Aztán persze délutánra belázasodott, és nagyon vacakul érezte magát, csak sírt, és pihegett...

De egy éjszaka alatt túl voltunk rajta, a hajnal már vidáman telt:

És akkor végül lehet kérem tippelni, hogy kire is hasonlít ez a gyerek????

Közös kép

Visszamentünk szombaton, Tapika ugyan nem mosolygott, de legalább nem sírt, szóval félsiker:

Az első mosoly

Hát kérem szépen volt bébi fotózás a tesconál, mi meg beneveztünk. Ilyet még nem láttam az első kattintás után a kisasszony bevágta a mosolyt, és mindaddig nevetett míg a közös képre nem került volna sor... Szóval közös képünk (amiért odamentünk) még mindig nincsen. 

Tudom, hogy mindenkinek a sajátja a legszebb, és elfogult vagyok, de meg kell zabálni:

ps.: Daddy's girl, isn't she???

A nap amikor rekordok dőltek meg....

Egyrészt megdőlt a napi hidegrekord, mert még reggel 8-kor is kerek nulla fok volt. Aztán megdőlt az átüvöltött órák intervallumának száma, ami a mai napon kerek 6 órára emelkedett. Éjjel fél 12-kor kezdődött, és  hajnal fél hatkor lett vége, amikor egyébként is kelni kellett volna. Aztán megdőlt az egy éjszaka alatt leamortizált bébiholmik száma, ugyanis; a közben eltelt időben leamortizáltunk két szett ruhácskát, egy alvós zsákor, és nagyjából minden textiliát magunk körül. Ami nem lett összehányva, az kapott egy kis bébi-harmatvizet... és ha már itt tartunk akkor megdőlt a kislányos ívbenpisilés rekorja is, mert a mai az legalább 60 cm magas volt és jutott belőle a kiságyba, a falra, a mi ágyunkba, és rám is természetesen (a másik outputról nem is beszélve)  .... Tapika drága viszont amint a mi ébresztőóránk megszólalt fél hatkor édes álomba merült, és aludt is reggel fel kilencig. Amikoris megreggelizett, majd újra álomba merült.

Ámen.

Az első 10 nap

Több előnye van a szülésnek, egyrészt ugye a baba... kétségtelenül megérte a 9 hónapos szenvedést, aztán ott a tény, hogy eltűnőben van a pocak, így a elmúlt 3-4 hónapban nem látott testrészek újra elérhetőek, és minden reiki és jóga tudás nélkül hozzáférhetőek, a cipő felvételéhez sem kell már 3-4 perc jógalégzés és nekikészülődés. Aztán az ember szembesül önmagával, és az elveivel.... És én bátran mondhatom, hogy minden a szülés előtt elhatározott dolog, amiben konzekvensen tartani akartam magam mára megdőlt. Többek között a "nem veszem fel a gyereket csak azért, hogy végre ne ordítson" illetve a "csak a könnyebbség kedvéjért nem rakom be magam mellé az ágyba" ... A baba ugyanis nappal csodálatos teremtés, eszik, alszik, néha grimaszol, ezzel megnevettetvén a környezetét, lehet vele dicsekedni a boltban, az ismerősök előtt, magyarul: szórakoztató. Aztán leszáll az éj. A gyermek várfarkassá válik, elvörösödik a feje, kiduzzadnak az erek, és átüvölti az éjszakát. Én megpróbálom uralni, de a hormonok, meg a fáradság nem mindig állnak készen. Felveszem elkezdem etetni, két szívás után elalszik, aztán ébresztetem, semmi, lerakom ordít. Felveszem, szoptatom, elalszik, ébresztem, nem ébred lerkom ordít, és ezzel kezdetét veszi egy végeláthatatlan körforgás. A leghosszabb etap ebből eddig 4 óra volt... aztán a Hold alábukik, és mi visszakapjuk Rebeccát, aki újra makulátlanul viselkedik este 11-ig. 

A nap közbeni békét az este hét órás fürdés még megszakítja, ahol a ruhák mintegy hangtompító-hangszigetelő hatására figyelhetünk fel. A vetkőztetés előrehaladtával a hangerő csak nő és nő, mindaddig, míg el nem érjük a könnyekkel sírás katarzisát; a pelenka levételt. A vízben nincs baj, az a barátunk, kellemes meleg és megnyugtat, de amint megtörténik a habokból való kiemelkedés a sírás visszatér mindaddig, míg a teljes estfelület legalább 90%-át nem borítja ruha. 

Egy biztos, embert próbáló dolog szülőnek lenni :)

Rebecca

Igen-igen, megvagyunk. A végén már csak nagyon túl akartam lenni rajta, de megérte, és be kell valljam, hogy sokkal jobban féltem a szüléstől, mint amilyen rossz volt. 

De ne szaladjunk ennyire előre!

Kezdődött ott ugye, hogy 10 napos késéssel kaptam egy itteni nyelven "tágító-ügynöknek" nevezett hormontartalmú pici tampont ami a méhszáj felpuhítására hivatott, és miután az elvégzi munkáját megrepesztik a burkot és indul a szülés. 

Nálam erre már nem volt szükség, mert délután kettő körül kaptam meg az ügynököt, és hajnal kettőkor már 3-4 perces összehúzódásaim voltak. Akkor mondták, hogy még nem lehetek elég tág, ezért adnak fájdalomcsillapítót (Paracetamolt :DDD) és tűrjek még egy kicsit. A paracetamollal viszont senki nem közölte, hogy maradjon lent, úgyhogy két órán keresztül hánytam tőle, mint a csacsi.Feküdni nem ment, aludni nem is próbáltam, mászkáltam a folyosón, és végső elkeseredésembe megkérdeztem a nővért, hogy meddig fog ez most így menni, mert én már nem bírok tovább mászkálni, mert már 1-2 percenként jönnek a fájások. Ekkor megvizsgált, és mondta, hogy egy perccel sem tovább irány a szülészet, mert beindult a szülés, és már 5 cm-re ki vagyok tágulva. ez volt hajnal öt- fél hat körül. Felhívtam Simit (mert az osztályon ott este nyolcig van csak látogatás, aztán maradnak a vajúdó nők maguknak), és kaptam egy kis nevetőgázt, amivel máris viccesebb lett a dolog. 

A szülészet nagyon pöpec, volt két saját bejáratú végtelenül kedves, aranyos, segítőkész szülésznőm akik ha kellett homlokot töröltek, vizet hoztak, mindamellett nagyon profi módon, szinte szájbarágósan magyarázták, hogy mikor mi történik. Reggel 9-ig rendben mentek a dolgok, de akkor egyik percről a másikra kiszállt belőlem az összes energia, ami bennem volt azt ugye már korábban kihánytam, és közben meg a baba is elkezdett fáradni. Szóval mondták, hogy várnak még 9.15-ig, és ha nem sűrűsödnek a tolófájások akkor kapok egy vitamin infúziót (de az is lehet, hogy gin-tonic volt), az majd segít. Bekötötték... Segített... 9.27-kor kint volt a baba. A vége annyira gyorsra sikerült, hogy a szülésznő éppen gátat akart metszeni amikor megérkezett egy fej, majd a következő percben a maradék testrészek.  (csendben teszem hozzá, hogy a két nappal korábban megjelenő aranyerem is szakadt, szóval jelenleg 40 öltés tartja össze a fertájamat, de sebaj, megérte)

Szülésznők jól megdicsértek, hogy ilyen mintaszerű gyors első szülést nagy-ritkán látnak csak, és gyorsan megnézegették a babát, hogy meg van e mindene, és már kaptuk is meg.

Persze leírhatatlan volt. Simi hősként viselkedett, hozta nekem a vizet, meg végig bíztatgatott, szorította a kezemet, pityergett is a végén mikor meglátta gyönyörű lányát. Aztán amíg engem összefoltoztak apa és lánya ücsörögtek mellettem a széken, és meséltek egymásnak a világ nagy dolgairól. Én meg persze nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, mert annyira bájosak voltak. 

Szintén a rettegett angol egészségügy előnye, hogy szépen megtoldozgattak, és már engedte is a szülésznő a kádba nekem a vizet, hogy menjek csak üljek bele egy nagy kád vízbe, addig apa tud sms-eket küldeni, én meg nyerek egy kis energiát, és végre tisztán, jó szagúan megfoghatom a babát. Mire ezzel meg voltam addigra hoztak nekem egy pár szelet életmentő pirítóst, és egy még inkább életmentő kávét, és mondták, hogy még csinálnak egy két vizsgálatot a babán, meg ha beleegyezünk, akkor megkapja az első szurikat, megnézik működik egy a szopóreflex, és utána olyan 5 körül, már mehetünk is haza... fél hatkor már otthon is voltunk. 

Hát röviden ennyi :) 

Semmiért nem hagynám ki, a baba annyira szép, bár én még ilyen kis aszott sovány teremtést nem láttam, 56 cm mellé sikerült neki 3,1 kg-ot összeszednie, nagyon hosszú, de még egy baba minden ruhába beférne melléje. A szeme koromfekete, csakúgy, mint a haja, ami meglepően egyáltalán nem göndör, viszont annál sűrűbb. 

Most, így, hogy már van két nap (és két éjszaka élményünk) így bátran mondhatom, hogy megérte... Tudom, hogy ez még nem készpénz, de 4-5-6 órákat alszik egyhuzamban éjszaka, ... jó a maradékban kétségtelenül üvölt (vigyázván arra, hogy a szomszédok is jól hallják), de hát végül is meg kell mutatni, hogy ki az úr a házban.